Hírek
2017. Szeptember 18. 18:04, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Zenés áhítattal zárult a Nyitott Templomok Napja Székesfehérváron

Az Ars Sacra Fesztivál keretein belül, az Európai Örökségnapokkal együttműködve, minden esztendő szeptemberének harmadik szombatján megrendezik a Nyitott Templomok Napja/Templomok Éjszakáját.
Székesfehérváron a Ciszterci (Nagyboldogasszony) templom 10-18 óráig fogadta a látogatókat, majd az esti szentmise után zenés áhítat kezdődött, amelynek műsorán Mozart, Mascagni, Pachelbel, Stradella, Franck és más zeneszerzők művei is szerepeltek.
„Örömteli, hogy ennyire nyitott szívvel, nyílt odafigyeléssel ilyen sokan eljöttek ma a templomba. Óriási dolog, hogy önkéntesen, - ilyen nagy zenei tudással, gyönyörű énekhanggal - eljöttek az előadók. Nagyon nagy ajándék ez mindenkinek; a művészeknek hogy e kincseket feltárhatják, a hallgatóknak hogy gazdagodnak általuk, valamint az egyházközségnek és a városnak is, hogy egymásban a testvért jobban észrevesszük.” – fogalmazott Brückner Ákos Előd O.Cist, a Ciszterci (Nagyboldogasszony) templom plébánosa.
Orgonakoncert és kórusmuzsika a Templomok Éjszakáján
A koncerten közreműködött Szabó Szilvia, Sipos-Bátai Eszter, Vadászy Barbara, Haraszti Elvira, Tóth Dominik, és Wéber Tamás, énekesek valamint orgonán játszott Major László és Sipos Péter.
ELHANGZOTT:
- Pachelbel: d-moll Prelúdium Fúga és Chaconne - orgona
- Mozart: Ave Verum Corpus
- Mozart: Exultate Jubilate
- Gounod: Ave Maria
- Bach: Nur komm' der Heiden Heiland - orgona
- Stradella: Pieta Signore
- Franck: Panis Angelicus
- Mascagni: Ave Maria
- Händel: F-dúr Grand Choeur - orgona
- Frescobaldi: Toccata avanti la messa della Domenica - orgona
- Frescobaldi: Kyrie 1 e 2 (Messa della Domenica) - orgona
- Frescobaldi: Canzona dopo l'Epistola (Messa della Domenica) - orgona
- Frescobaldi: Toccata per l'Elevazione (Messa degli Apostoli) - orgona
- Esterházy P.: O nitida stella
- Esterházy P.: Ave Maris stella
- Esterházy P.: Jesu dulcedo
- Heinrich Bach: Christ lag in Todesbanden - orgona
- J. S. Bach: Christ lag in Todesbaden - orgona
- Johann Michael Bach: Von Gott will ich nicht lassen - orgona
- C. Saint-Saens: Ave Maria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.