Hírek
2018. Március 11. 11:47, vasárnap |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Végig szoros volt - az utolsó negyedben döntött az Alba a Paks ellen

A keddi, litvániai Európa Kupa meccs után szombat este már hazai bajnoki várt az Alba Fehérvárra a férfi kosárlabda bajnokságban.
Az ellenfél a tabella hatodik helyén tanyázó ASE volt, amely meglehetősen szoros meccset játszott Fehérváron. A meccs nagy részében a vendégek vezettek, de az Alba a záró játékrész derekán - ha csak néhány ponttal is - de állva hagyta ellenfelét.
Pointer duplájával indult a találkozó, amire gyorsan válaszolt egy triplával a vendégektől Guinn. Az első percekben nem verdesték az eget a dobószázalékok: a fehérváriaktól Keller Ákos és Simpson is elhibázta triplakísérletét, ellenben Hinds beszórt egy hárompontost, majd közel három perc után Tarrant büntetői után 8-6-ra vezetett a Paks. Nem is olyan régen Keller Ákos, Filipovics illetve Ruják és Eilingsfeld még egymás oldalán küzdöttek a válogatottban, ezúttal azonban egymás ellen. És Eilingsfeld vezérletével némileg ellépett az ASE, miközben az egykori "atomos" Kovács Ákos is óriási lelkesedéssel vetette magát játékba. A lényeg: bárhogy is igyekezett az ASE, az Alba mindig utolérte, bár az első játékrész végén Lóránt kimaradt triplakísérlete miatt egy pontos előnyben fújhatták ki magukat a vendégek.
A második negyedben tovább folytatódott a "fűrészelés", igaz Eilingsfeld és a cserepadról beszálló Garamvölgyi tripláival megint elment hattal az ASE. Több se kellett az Albának: Pointer duplájával 42-42 lett, és ez, így ment a félidő végéig, húsz percnyi játék után 47-47 állt az eredményjelzőn.
A harmadik negyedben is jellemzően a fehérváriak üldözték a Paksot, de a címvédő mindvégig lőtávolon belül tartotta ellenfelét. Már ekkor is lehetett érzékelni, hogy a hajrá is komoly csatát hoz majd, de a záró játékrésznek a meccs nagy részében ihletett formában dobó Trevis Simpson fantasztikus, sarokból eleresztett triplájának köszönhetően három pontos előnnyel vághatott neki az Alba Fehérvár.
A záró negyed derekán tudta döntésre vinni a hazai csapat a derbit, Lóránt 82-80-at jelentő duplája fordulópontot jelentett. Horton büntetője és Mohammed közelije után már öt pontos hazai vezetést regisztrálhattunk. Ekkor már nem engedte ki a vezetést a kezéből a bajnoki címvédő, amely egy tavasziasan friss, izgalmas meccsen behúzta a hazai győzelmet, és jó szájízzel készülhet a FIBA Európa Kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára, amelyen tizenhárom pontos hátrányt kell ledolgozni a Juventus Utena ellen.
Alba Fehérvár - Paksi ASE 89-82 (29-30, 18-17, 23-20, 19-15)
Alba: Hill 5/3, Simpson 23/21, Pointer 10, Lóránt 11, Keller Á. 10. Csere: Mohammed 8, Horton 15, Kovács Á. 7/3, Filipovity -.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport
Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport
Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.
2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport
A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta
Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.