Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Július 13. 17:50, csütörtök | Helyi
Forrás: feol.hu

Vásár nélkül is elkél a portéka

Vásár nélkül is elkél a portéka

Kivétel nélkül szép, míves, ízléses kézműves darabok láthatók a Lamberg-kastély kiállítótermében, augusztus 3-ig.

Megnyílt a "Vásár nélkül is elkél a portéka", Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megye kézműveseinek vándorkiállítása, és az első állomás a móri galéria. Onnan majd Komáromba és Balatonfüredre vándorolnak a tárgyak. A minőség pedig nem véletlen, hiszen mint Komendó Gabriella, a Fejér Megyei Művelődési Központ munkatársa, a MART egyesület elnöke elmondta: kivétel nélkül zsűrizett munkákról van szó. Eleve olyan alkotókat szólítottak meg, kértek fel a tárlatra, akiknek 5 évre visszamenőleg zsűrizett munkáik vannak.

A tárlaton a három megyéből a hasonló jellegű tárgyak egymás mellé kerültek. Komendó Gabriellától megtudtuk, hogy szándékosan: ezzel is meg akarját mutatni, hogy a régió milyen gazdag népművészeti kincsekben, alkotókban. S hogy ki miben erős? Fejér például a textilszakmában, Komárom-Esztergom a csipkében, Veszprém pedig a fazekasságban.

A megnyitón Varró János népzenész és Zsikó Zsuzsanna énekes adott elő szép népdalokat, Fenyves Péter polgármester pedig arról beszélt, hogy egy járási székhelynek, városnak segíteni kell a környezetében élő kézművesek bemutatkozását.

Csákányi Zoltán, a Hagyományok Háza munkatársa, néprajzkutató utalt rá, hogy régen, egy faluközösségben tudták, hogy mi az elfogadott, mi a szép, a kívülről jött hatásokat megszűrték, és azok beépültek a falu kultúrájába. Olyannyira, hogy az adott település közösségalkotó elemévé váltak. Ma ez a közösségi szűrőrendszer nem létezik, szerepét többek között a Hagyományok Háza vette át.

Végül Komendó Gabriella néhány adattal szolgált. A 3 megyéből 38 egyéni alkotó és 4 alkotóműhely közel 160 művel nevezett a kiállításra. Az alábbi szakmák képviselői szerepelnek a tárlaton: bőrműves, fazekas, keramikus, fafaragó, csipkekészítő, csipkeverő, csuhé- és gyékényműves, ékszerkészítő, hímző, szövő, sallangkészítő, hangszerkészítő, bútorfestő, babakészítő, játéktervező és -készítő, késes, kovács, nemezkészítő, tűzzománckészítő, papírmerítő.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.