Hírek
2017. Október 12. 17:10, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: vidi.hu
Válogatott mérkőzések után újra bajnokik – Balmazújvárosba utazik a Vidi

Október 14-én, szombaton 15:30 órai kezdettel a tabella utolsó helyén álló Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapata ellen folytatja a bajnokságot a Videoton, idegenben.
A bajnokság egyharmada eltelt, minden csapat játszott már mindenkivel, egy alkalommal. Az első fordulóban, Felcsúton 1-1-re végzett egymással a két gárda, a mieink gólját Lazovics szerezte.
- Suljic Asmir: "Hiba lenne a helyezések alapján azt gondolnunk, hogy könnyű mérkőzés vár ránk"
Támadónk szerint nem kovácsolhat előnyt a hazai csapat abból, hogy Horváth Ferenc jól ismeri a Vidi-játékosok többségét.
"Szombaton az első látogat az utolsó otthonába, ugyanakkor hatalmas hiba lenne a helyezések alapján azt gondolnunk, hogy könnyű találkozó vár ránk. Az első fordulóban már játszottunk hazai környezetben a Balmazújvárossal, így a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy mennyire masszív csapatról is van szó. Legutóbb pedig a Ferencváros dolgát is igen komolyan megnehezítették, félóra játék után már 2-0-ra vezettek. Igaz, hogy végül nyerni tudott a Fradi, de nagyon meg kellett küzdeniük a 3 pontért. Úgy gondolom, ránk is hasonlóan nehéz meccs vár, nekünk is a legjobbunkat kell nyújtanunk a siker érdekében. Az, hogy Horváth Ferenc jó néhány játékost ismer a Vidiből összességében nem hiszem, hogy nagy előnyt jelentene a Balmazújváros számára, ahogy nekünk sem előny az, hogy ismerjük Horváth Ferencet. Az utóbbi időben sajnos többször is előfordult akár egy meccsen belül is, hogy megmutattuk mindkét arcunkat. Elég, ha csak a DVTK elleni legutóbbi bajnokinkra gondolunk, amikor az első félidőben gyengén futballoztunk, majd a második játékrészben már sikerült úgy játszanunk, ahogy az a Viditől elvárható. Bízom benne, hogy most már nem lesznek gyengébb periódusaink egy-egy mérkőzés során. Ehhez szerintem leginkább a fejekben kell rendet tennünk, hiszen csapatként is, és az egyéni képességeket figyelembe véve is mi vagyunk a legjobbak. Mindenképp bizakodó vagyok, hiszen nagyon jó munkát végeztünk a héten" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Suljic Asmir.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra