Hírek
2015. Június 18. 07:26, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Ukrán válság - Az unió meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankciókat
Az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek korábbi döntésével összhangban az unió meghosszabbítja az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat. A tagállamoknak szerdán sikerült megegyezniük a részletekről.
Nevük mellőzését kérő uniós források szerint a kérdés hétfőn kerülhet az uniós külügyminiszterek tanácsa elé, amely formálisan jóvá is hagyja majd.
Az uniós állam- illetve kormányfők márciusban döntöttek arról, hogy a szankciók lebontását attól teszik függővé, hogy maradéktalanul teljesül-e az ukrajnai konfliktus politikai rendezését szolgáló minszki megállapodás, amely azt is kiköti, hogy Ukrajnának az év végéig vissza kell kapnia az ellenőrzést keleti határa fölött.
Névtelenséget kérő források szerint a júliusban lejáró büntetőintézkedéseket hat hónappal, 2016. január végéig hosszabbíthatja meg az unió. Így a tagállamoknak az év végét követően egy teljes hónapjuk lesz értékelni, hogy megvalósultak-e a Minszkben tett vállalások.
Az ukrajnai konfliktus kezdete óta az Európai Unió fokozatosan vezetett be szankciókat Moszkvával szemben Oroszországnak a válságban játszott szerepe miatt. Eleinte ezek pusztán diplomáciai jellegűek voltak, majd konkrét személyek ellen rendeltek el vagyonbefagyasztást és a beutazási tilalmat. Az orosz gazdaság egyes részeit, az olajkitermelést, a védelmi és pénzügyi szektort érintő büntetőintézkedések bevezetéséről azután döntöttek a tagállamok, hogy Kelet-Ukrajna felett lelőtték a malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát, majd az oroszpárti szakadárok akadályozták a hozzáférést a roncsokhoz és az áldozatok földi maradványaihoz, amelyeket nem egy esetben ki is fosztottak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 14:00, szombat | Külföld
Londoni elemzők: középtávon csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből
Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. Május 02. 10:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott fegyveres harcot
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott \"fegyveres harcot\" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 27. 15:00, hétfő | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
