Hírek
2018. Október 29. 17:54, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Újrafestett figurák, felújított homlokzat - megszépült az Órajáték

Ismét régi fényében ragyog az Órajáték. A figurák tavaszi megújulását követően most az épület külső homlokzatának újrafestése is megtörtént Székesfehérvár egyik legtöbb turistát vonzó látványosságán.
Adventre külön programmal készülnek, és idén már díszvilágítás is várja az udvarba látogatókat - tudtuk meg Kovács András órástól.
Megújult az Órajáték épületének külső homlokzata. A 16 éve átadott órajáték körül több helyen repedések, beázások csúfították el a falat, ezért döntött úgy Kovács András órásmester, hogy felújítja azt.
A toronyrész homlokzati felújítása mintegy 650 ezer forintba került, melyet 400 ezer forinttal támogatott Székesfehérvár Önkormányzata. Hogy a teljes épület egységes képet mutasson, így Kovács András a ház többi részén is elvégeztette a felújítást.
Tavasszal a figurák felújítását is elvégezte Ecsedi Mária képzőművész. Így ismét eredeti pompájában gyönyörködhetünk az Órajátékban. Minden nap 10.00 órakor láthatják előszőr a figurákat, majd a déli harangszó után 12 óra 4 perckor és 14.00, 16.00, 18.00 órakor. A nap zárásaként 19.00 órakor figurák nélkül, harangjátékkal búcsúzik az Órajáték.
Az adventi időszak újdonságaként idén a Kossuth udvar is díszvilágítást kap. A figurák az időjárástól függően nagyjából november végéig működnek – tudtuk meg Kovács Andrástól –, de utána is érdemes az udvarba látogatni, hiszen a megszokott időpontokban karácsonyi dallamokat játszanak a kis harangok.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.