Hírek
2017. Július 27. 16:58, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti.hu
Több új hallgatót vettek fel, mint tavaly

Ugyan az idén kevesebben - mintegy 105 ezren - jelentkeztek a felsőoktatásba mint tavaly, ám több új hallgatót vettek fel az intézmények.
A pontos szám még nem ismert - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. Gulyás Tibor hozzátette: az elmúlt években 105 és 111 ezer között mozgott a jelentkező fiatalok száma. A legnépszerűbb szakok a gazdálkodás menedzsment, az óvodapedagógus, a mérnök-informatikus és a programozó-informatikus voltak.
Mint elmondta: a ponthatárokat egyes esetekben az állam határozza meg. Ilyen a jogászképzés, aminél 460 pont volt a ponthatár; ettől néhány ponttal eltérhettek az intézmények.
Más esetekben az befolyásolta a ponthatárokat, hogy mely intézménybe hányan jelentkeztek egy adott szakra és mennyi volt a rendelkezésre álló hely – sorolta.
- A felvételről, vagy annak elutasításáról szóló SMS-eket szerda este már a legtöbb jelentkező megkapta, de a csütörtökön mindenkihez megérkezik az értesítés. A hivatalos határozatokat pedig augusztus 5-ig küldik ki – mondta.
Arról is szólt, hogy ezt követően mindenkinek, akit nem vettek fel lehetősége lesz fellebbeznie a döntés ellen, illetve pótfelvételi eljárásban is jelentkezhet valamelyik egyetemre, vagy főiskolára. Jelenleg 280 ezer hallgató tanul a magyar felsőoktatásban – tájékoztatott Gulyás Tibor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.