Hírek
2023. Október 03. 09:58, kedd |
Helyi
Forrás: feol.hu
Több parkolóhely, egyirányú utca - ezek a tervek

Az érintett önkormányzati képviselők részvételével tartott lakossági fórumon csak maroknyian vettek részt hétfő délután,
pedig a kérdés mindenkit érint, aki a Szeder utcában lakik és autója is van: bővülhet a parkolóhelyek száma, ha támogatják a lakók a terveket és pénz is lesz a munkára.
Régi probléma a Palotai út végével párhuzamosan futó Szeder utcában a parkolás. A házsor építésekor a tömbházakban élő családok többségének vélhetően nem volt gépkocsija, ma viszont az egyes lakásokhoz akár több autó is tartozik, amelyekkel parkolni kell(ene), lehetőség szerint az otthon közelében. A helyzet mára egyre tarthatatlanabb, hiszen az utca mindkét oldalát parkoló kocsik foglalják el, ami miatt szűkös lett az utca a közlekedők számára. Ráadásul nincs is elég parkolóhely, így többen szabálytalanul parkolnak a gépkocsikkal. – Tavasszal határoztuk el, hogy megterveztetünk egy parkolóbővítést, ami 21 új helyet jelentene, ugyanakkor némi forgalmi változással is járna – mondta Szigli István, aki hozzátette, a jelenlegi számítások alapján 90 millió forintba kerülne a tervek kivitelezése. – Kérdés, hogy ezt az összeget a városi költségvetés elbírja-e? A másik kérdés, hogy a lakók támogatják-e az elképzeléseket? Amennyiben igen, úgy megkezdjük a terv engedélyeztetését – folytatta a képviselő.
A Szeder utcai lakók véleményére voltak tehát kíváncsiak a képviselők hétfő délután az utcai fórumon, ahol Kovács Zsoltné és Szigli István várta az érdeklődőket, a véleményeket és a kérdéseket a Szeder utcai hőközpont előtt, azon a területen, amely érintett lenne az átalakításban. A terveket készítő cég képviselője térképpel felszerelkezve érkezett és kezdésként elmondta, milyen szabályokat kellett a tervezéskor betartania. Az átalakítás a Szeder utca 53. és 69. számú házak előtti területet érintené, ahol részben az úttal párhuzamos, valamint 105, illetve 60 fokos beállókat alakítanának ki. A 63. és 65. számok előtt, a házakkal szemben az úthoz képest 90 fokban lehetne parkolni. A házak előtt futó járdát megtartanák, viszont a hőközpont előtti gyalogos felület beljebb kerülne a mostanihoz képest. A legnagyobb és sokakat érintő változás az lenne, hogy a 61. számtól a Palotai út irányába egyirányúvá válna az utca. Ez Szigli István elmondása szerint azt a célt szolgálná, hogy megszűntesse a Szeder utca átmenő forgalmát és nyugalmasabbá váljon a környék. Azt a képviselők és a tervező is hangsúlyozta, a terület adottságaihoz mérten a legjobb megoldást igyekeztek megtervezni.
Ha minden pozitívan alakul, az építkezés jövőre kezdődhetne meg és ha minden együtt van, vélhetően szeptemberre be is fejeződhetne.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.