Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Október 06. 18:53, péntek | Helyi sport
Forrás: vidi.hu

Tizenegyedszer lépünk pályára a DAC ellen

Tizenegyedszer lépünk pályára a DAC ellen

A dunaszerdahelyi együttessel először 1980-ban találkoztunk, legutóbb pedig 2015-ben. 1993-ban 7-1-re győztünk ellenük.

A Videoton FC szombaton 15 órai kezdettel felkészülési mérkőzés keretein belül a DAC csapatával találkozik Dunaszerdahelyen.

A DAC keretében számos magyar származású, felvidéki játékos mellett jelenleg három egykori magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó található, Vida Kristopher, Mervó Bence és Kalmár Zsolt, utóbbi már a felnőtt nemzeti csapatban is több alkalommal pályára lépett. A mértékadó transfermarkt.de portál becslései szerint legértékesebb játékosuk éppen a félmillió euróra taksált Kalmár, majd a 400 ezres, nigériai Ashiru következik.

Szombati ellenfelünk 11 fordulót követően a 4. pozíciót foglalja el a Szlovák Szuper Liga tabelláján, hátrányuk egy pont a 2. Slovan Bratislava és hat az éllovas Spartak Trnava mögött. Az előző kiírásban az utolsó fordulókig versenyben voltak a nemzetközi kupaindulást jelentő helyezésekért, végül pedig a 7. helyen zártak.

TÖRTÉNELEM

A Vidi és a DAC közös történelme meglehetősen gazdag, hiszen barátságos találkozón már 1980-ban összecsaptunk velük, majd később többek között 1981-ben, 1989-ben, 1992-ben, 1997-ben, 1998-ban, 2000-ben (kétszer), 2010-ben és 2015-ben (kétszer) is. A mérlegünk a felsorolt ütközetek alatt 2 győzelem, 4 döntetlen és 5 vereség.

Az egyik - számunkra - legemlékezetesebb összecsapást 1993-ban játszották a felek, amikor az Intertoto Kupában 7-1-re győztünk. A találkozón mesterhármast ért el Takács Lajos, Pálfi László duplázott, a maradék két gólt pedig Horváth Ferenc és Pinte Attila szerezte - utóbbi öngólt vétett.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra