Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Július 24. 04:10, hétfő | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Szülőfalujában állítottak emléket Takács Nándor püspök tiszteletére

Szülőfalujában állítottak emléket Takács Nándor püspök tiszteletére

Rábacsanakon, a Keresztelő Szent János templomban avattak emléktáblát Dr. Takács Nándor Jusztin OCD, egykori székesfehérvári megyés püspök, karmelita örökfogadalmas szerzetes tiszteletére.

Az ünnepi szentmisét Veres András győri megyés püspök mutatta be, aki ezt követően megáldotta a tizenkilencedik székesfehérvári főpásztor tiszteletére készített emlékhelyet.

Takács Nándor Rábacsanakon született, 1927-ben. Középfokú tanulmányait a karmelita rend kisszemináriumában végezte. 1942-ben belépett a karmelita szerzetesrendbe, 1948-ban örökfogadalmat tett. A rend keszthelyi főiskoláján tanult tovább, 1950-ben - amikor rendjének működési engedélyét megvonta az állam - a Központi Szemináriumba került.

Teológiai doktorátust szerzett, a budapesti Központi Szeminárium énektanára és prefektusa volt 1954-től 1959-ig, amikor állami nyomásra a kispapok döntő többségével együtt tanáraikat is elüldözték az intézményből. Ekkor a papi működéstől is eltiltották: 1959 és 1973 között kántorként szolgált Gyöngyösön, Dömsödön, Csornán és Albertfalván.

1973-ban kaphatott újra papi beosztást: mosonmagyaróvári káplán lett. 1978-tól Tatabánya-Alsógalla plébánosa, majd 1986-tól a győri szeminárium tanára és spirituálisa lett. 1988. december 30-án nevezte ki II. János Pál pápa székesfehérvári segédpüspöknek. Szakos Gyula nyugállományba vonulásakor, 1991 őszén vette át a Székesfehérvári Egyházmegye kormányzását.

Püspökként gondja volt a katolikus óvodákra és iskolákra, egyházmegyei tulajdonba került vissza a Szent István Művelődési Ház. Prohászka Ottokár és Shvoy Lajos után harmadikként Takács Nándor püspök egyházmegyei zsinatot hívott össze.

Irányítása alatt nagyszabású templomrekonstrukciók indultak meg, új templomok épültek Dunaújvárosban, Százhalombattán és Oroszlányban. Kezdeményezésére szervezték újjá és nyitották meg az Egyházmegyei Múzeumot. 2000-ben Fejér megye, 2001-ben Székesfehérvár tüntette ki Díszpolgári címmel. 2003-ban vonult nyugállományba.

Takács Nándor egy esztendeje, 2016. július 11-én hunyt el.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.