Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2013. Szeptember 26. 05:00, csütörtök | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Szívbetegséget okozhat az arzén

Szívbetegséget okozhat az arzén

Az ételben vagy az ivóvízben lévő akár nagyon alacsony arzénszint is növeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, valamint az ebből bekövetkező halálozás rizikófaktorát - mutatott rá egy tanulmány, amelyről a Fox News számol be.

A tanulmány keretében 3575 olyan amerikaitól vettek vizeletmintát, akik azokon a területeken élnek, ahol az ivóvíznek közismerten alacsony, illetve közepes mértékű az arzéntartalma, ami azt jelenti, hogy a 10 mikrogramm/liter határérték fölötti. A vizeletmintákat 1989 és 1991 között gyűjtötték be, s a résztvevőket négy csoportba osztották az arzén vizeletben kimutatott koncentrációja alapján. Az arzénnak is két típusa van, a szerves és a szervetlen: ez utóbbi mérgezőbb.

A résztvevőket 2008-ig követték nyomon, s azt találták, hogy annak a csoportnak a tagjainál, akiknek a vizeletében a legmagasabb volt az arzén szintje, 32 százalékkal nagyobb volt a kockázatuk a kardiovaszkuláris betegségek kialakulására és 65 százalékkal nagyobb eséllyel vesztették életüket a közel húsz éves vizsgálati időszak alatt, összehasonlítva azokkal, akiknél a legalacsonyabb mértékben mutatták ki az arzén jelenlétét.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Életmód

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a néhány napos állat felcseperedését a látogatók is figyelemmel kísérhetik a kifutóban - közölte az intézmény közösségi oldalán szombaton.

2024. Május 03. 17:39, péntek | Életmód

Kulka Jánost választották a nemzet színészének

Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották a nemzet színészének - közölte honlapján a Nemzeti Színház pénteken.