Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2018. Július 18. 09:16, szerda | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Szerencse is kellett a MOL Vidi továbbjutásához a Dudelange ellen

Szerencse is kellett a MOL Vidi továbbjutásához a Dudelange ellen

A luxemburgi döntetlen után Felcsúton legyőzte a Dudelange-ot a MOL Vidi, ezzel továbbjutott a Bajnokok Ligája második selejtező körébe.

Lazovics révén vezettek a fehérváriak, majd a vendégek egyenlítését követően Scsepovics talált be. De nem tudtak dominálni a meccsen a piros-kékek, a legvégén pedig kétszer is hatalmas szerencsével úszták meg a kapott gólt, ami kiesést jelentett volna. Így készülhetnek a Ludogorec elleni folytatásra.

A MOL Vidi várta előnyösebb helyzetből a Dudelange elleni visszavágót, de fel sem merülhetett, hogy ne a győzelemért lépjen pályára a fehérvári csapat. Miután az Európa-ligában a Honvéd kiütötte a Rabotnicskit, a Vidi úgy léphetett pályára, hogy továbbjutása esetén mindkét selejtezősorozatban lesz magyar csapat a második körben is. Marko Nikolics változtatott egy héttel korábbi kezdőjén, és a Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Pátkai, Huszti (Nikolov), Hadzic – Lazovics (Varga), M. Scsepovics (Kovács I.) tizenegyet küldte pályára. Az első lehetőségre a 11. percig kellett várni, ekkor egy szabadrúgás után veszélyeztettek a vendégek. A válaszra a 18. percig kellett várni, ebből viszont meg is szerezte a vezetést a Vidi – Nego egy védőn megpattanó lövését még hárította Joubert, a kipattanót azonban Lazovics estében a kapuba vágta. Ezután a 32. percig nem történt semmi különös, akkor is csak némi kakaskodás okán emelkedett az alapzaj. A 38. percben közel járt az egyenlítéshez a Dudelange, de Couturier nagy helyzetben kapu mellé lőtt. A feszültség és a sárga lapok száma nőtt, az eredmény viszont nem változott, 1-0-val vonultak szünetre a felek.

A második félidő Vidi-helyzettel indult, Huszti beadását Lazovics fejelte közelről fölé. Az 54. percben váratlanul kiegyenlített a Dudelange – Vinícius fülelt le egy passzt, ám azzal a lendülettel el is adta a labdát, Couturier pedig köszönte szépen, és higgadtan a bal felsőbe lőtt. Azonban mindössze négy percig volt csak 1-1, majd Nego találta telibe a felső lécet, talán már innen is a gólvonal mögé pattant a labda, az érkező Marko Scsepovics révén pedig egészen biztosan, újra előnybe került a Vidi. Két perc múlva hatalmas helyzetet hagytak ki a vendégek, Stolz került tiszta ziccerbe, de Kovácsik kezébe lőtte a labdát. A rendes játékidő hátralevő félórája gyakorlatilag helyzet nélkül telt el, majd a négyperces hosszabbításban Kovácsik kiütött egy távoli lövést, a szöglet után az ötösön az ezerszázalékos ziccerbe kerülő Sanel Ibrahimovic rúgott lyukat. És nemcsak ezt úszta meg a Vidi: a következő támadásnál Nicolas Perez a felső lécet találta el. Ahogy felszabadult a kapu, Bryan Mélisse brutális mozdulattal rúgta mellbe Pátkait, amiért azonnal kiállította a játékvezető. A Vidi kínkeservesen megőrizte előnyét, és továbbjutott, de ennél többnek jelenleg nem örülhetünk.

Mol Vidi FC - F91 Dudelange 2-1 (1-0)
Gl.: Lazovics, Scsepovics, illetve Couturier.

szekesfehervar.hu

Címkék: labdarúgás, vidi

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 11:00, péntek | Sport

Premier League - Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool

Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.

2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést

Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros

A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.