Hírek
2020. Április 15. 09:40, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Szerdán vége a hivatalos fűtési szezonnak - a lakók kérhetik tovább a szolgáltatást!
Szerdán véget ér a hivatalos fűtési szezon, de aki fázik, kérhet még a melegből. A Széphő idén is biztosítja a szolgáltatás meghosszabbításának lehetőségét.
Április tizenötödikén hivatalosan is lezárul a fűtési szezon, ekkor a távhőszolgáltató leállítja a távfűtést a városban. Szauter Ákos, a Széphő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy ezt külön nem kell kérni, csak az jelezzen a központnak, aki a kijelölt időpont előtt szeretné leállítani vagy éppen folytatni a szolgáltatást a továbbiakban. A jelzést a közös képviselő, a lakásszövetkezet vagy a fűtési megbízott továbbíthatja a Széphő felé. Erre már a tavalyi évben kialakítottak egy elektronikus felületet a Széphő honlapján, oda várják az igénybejelentéseket.
A Széphő fontos kéréssel fordul a közös képviselőkhöz: a cég arra hívja fel a figyelmet, hogy amikor a fűtésről vagy annak leállításáról, esetleges folytatásáról döntenek, mindenképpen vegyék figyelembe azt, hogy ebben az időszakban többen tartózkodnak otthon napközben. A hőközpontokban elhelyezett szabályozó biztosítja, hogy amennyiben felmelegszik nappal az idő, a fűtés leáll.
Ott, ahol igénylik a fűtés folytatását illetve az újraindítást, a Széphő biztosítani fogja a szolgáltatást.
Azonban azt kérik, aki teheti, ne mostanra tervezze a lakáson belüli rendszer átalakítását, felújítását, hiszen a Széphő célja is az, hogy minimálisra csökkenjen a személyes találkozások száma a vírusveszély miatt. Ehhez kapcsolódóan az otthonról is befizethető csekkek népszerűsítő kampányához a Széphő Zrt. is csatlakozott: azokat szólítják meg, akik eddig csekkjeiket postán fizették be, és elmondják, miként segíthetnek a közeli hozzátartozók a tartozások kiegyenlítésében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
