Hírek
2019. Augusztus 23. 10:31, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Szeptember 9-ig lehet jelentkezni a Fehérvár Hangja tehetségkutatóra
Ötödször keresik a Fejér megyében élő, vagy itt tanuló legtehetségesebb énekest.
A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amit a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel nyereményutazásán is részt vehet.
A több hónapon át tartó versenyről minden információ megtalálható a Fehérvár Hangja hivatalos honlapján és Facebook-oldalán.
A szervezők célja, hogy a tehetséges énekeseknek bemutatkozási lehetőséget teremtsenek – de a verseny ennél sokkal többet is jelent, hiszen a felkészülés során a versenyzőkkel folyamatosan szakemberek foglalkoznak: a hangjuk, előadásmódjuk mellett színpadi megjelenésük, mozgásuk, kommunikációjuk fejlesztésében is segítik őket. Az egykori versenyzők közül többen is komoly sikereket értek el; saját zenekaraikkal váltak ismertté, országos tehetségkutatókban bizonyítottak, valamint rendszeres fellépői a város és a megye rendezvényeinek.
A jelentkezési határidő szeptember 9. A részvételhez szükséges minden tudnivaló a www.fehervarhangja.hu honlapon olvasható.
A zenei versenyre azok a 14–29 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik Fejér megyei lakcímmel rendelkeznek, vagy a 2019/20-as tanévben Fejér megyei oktatási intézmény nappali vagy levelező tagozatán tanulói vagy hallgatói jogviszonyuk van.
A zsűri neves ítészekből áll: a versenyzőknek a válogatón Schoblocher Barbarát, a Blahalouisiana énekesnőjét, Jancsó Gábort, a zenekar basszusgitárosát és Vörös Tamás jazz-zenészt kell meggyőzniük tehetségükről.
A megmérettetés ezúttal is három fordulóból — válogatóból, elődöntőből és döntőből – áll majd. Szeptemberben a Petőfi Kultúrtanszéken, a nem nyilvános válogatón még zenei kíséret nélkül kell bizonyítaniuk a fiatal énekeseknek pop, rock, jazz vagy musical műfajban. A november 9-i elődöntőn a versenyzők a Fehérvári Civil Központ színpadán, közönség előtt mutathatják meg tehetségüket. A Fehérvár Hangja döntőjét – a 12 legjobb énekes részvételével – december 8-án rendezik meg a Vörösmarty Színházban, látványos show keretében.
A döntőbe jutott versenyzőket a felkészülés során szakemberek segítik abban, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból dalválasztás, színpadi jelenlét és színpadi mozgás terén. A verseny szervezője és lebonyolítója a Fehérvári Programszervező Kft., a főnyereményt pedig a Fehérvár Travel Kft. biztosítja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
