Hírek
2017. Augusztus 21. 08:27, hétfő |
Helyi sport
Forrás: fehervarav19.hu
Székesfehérvár díszpolgára lett Ocskay Gábor
Dr. Cser-Palkovics András a Szent István-napi díszközgyűlésen életművéért a legmagasabb városi kitüntetést adományozta Ocskay Gábornak a város közössége nevében.
Az eseményen így méltatták a sportvezetőt: Ocskay Gábor, a magyarországi jégkorongsport élő legendája, aki idén február végén fejezte be aktív pályafutását a szakirányítás terén, és köszönt le a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatói székéből. Munkáját – mely egyúttal számára szenvedély is volt egyben – maximális szakértelemmel, alázattal, hittel, és a szó nemes értelmében teljes megszállottsággal végezte.
Negyven évvel ezelőtt Székesfehérváron ő tette le a jégkorongsport alapjait, idővel az itt képzett játékosok bekerültek az egész magyar jégkorong vérkeringésébe, és egyre nagyobb sikereket értek el a nemzetközi mezőnyben is. Az ő szakmai irányításával fejlődött folyamatosan a klub, és ennek köszönhetően Székesfehérvár megkerülhetetlen a magyar jégkorongban.
Az egyre magasabb színvonalú játék révén is jelentős szurkolói bázist tudhat magáénak a csapat, amely városunk sportéletének egyik legmeghatározóbb helyi közösségét alkotja. A jégkorongsport terén végzett négy évtizedes sportvezetői és -szervezői pályafutása alapján Ocskay Gábor a magyarországi jégkorong-történelem legnagyobb alakja, mindeközben pedig a fehérvári jégkorongsportért végletekig elkötelezett szakember.
- Székesfehérvár Önkormányzata a fehérvári sport terén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként 2005-ben „Pro Civitate” díjjal ismerte el munkásságát, életművéért pedig a legmagasabb városi kitüntetést adományozza részére a Közgyűlés a város közössége nevében.
Az eseményről készült videófelvétel:
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 16:00, kedd | Életmód
Elindult az idei Magyarok kenyere búzagyűjtés
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
