Hírek
2017. Október 28. 05:00, szombat |
Helyi
Forrás: nyolcezer.hu
Székesfehérvár, a kétkedők fellegvára

Október 28-án, szombaton rendezik meg városunkban a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Szkeptikusok Országos Konferenciáját.
Neves előadók tolmácsolásában idén egyebek mellett a földönkívüli civilizációk kereséséről és az éghajlatváltozásról is hallhatunk előadásokat az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának Budai út 45. szám alatt található épületében.
- A hazai szkeptikusok 1995 óta minden évben összegyűlnek Székesfehérváron, hogy tapasztalatot cseréljenek és megvitassák az aktuális kérdéseket, teendőket.
Az összejövetel fő célja a kritikus gondolkodás népszerűsítése, valamint az áltudományos és tudományellenes nézetek elleni fellépés. De cél az is, hogy a nagyközönség az adott tudományterületek legjobb szakembereitől szerezzen tudományosan megalapozott ismereteket olyan kérdésekről, melyekről ellentmondásos nézetek, vagy hiedelmek keringenek a köztudatban.
A program során a tudósok nem egymás közt beszélik meg aktuális problémáikat, hanem a nagyközönséget is érdeklő kérdésekről előadásokat, ismertetőket tartanak. A szóba kerülő témák tárháza széles körű: az asztrológiától és a parajelenségektől kezdve a klónozáson és az ufókon keresztül a természetgyógyászat különböző ágáig sok érdekes és tanulságos előadás hangzott már el a Szkeptikusok Országos Konferenciáján.
- A rendezvénysorozat szakmai körökben szinte hozzánőtt Székesfehérvár nevéhez, de több országos „hozadéka” is lett: 2004 óta Budapesten, a Műegyetemen is tartanak hasonló összejöveteleket, és a fehérvári összejövetelek hatására megalakult a Szkeptikus Társaság.
A szervezők az idei, 23. konferencián is szeretnék tovább vinni a hagyományokat és a tudomány, illetve az értelem nevében és védelmében reagálni az új vagy újra felmerülő tévhitekre. Ezért szerepel a témák között a földönkívüli civilizációk keresése, az éghajlatváltozás vagy alternatív medicina szabályozása. Külön érdekessége az idei találkozónak, hogy éppen 22 esztendeje, azaz 1995. október 28-án tartották az első összejövetelt.
Egy aktuális leleplezés a Szkeptikus Társaság Facebook oldalán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.