Hírek
2013. Április 26. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Szabályozatlanság jellemzi a közétkeztetést
Nincsen olyan törvényi szabályozás Magyarországon, amely rákényszeríti a közétkeztetésben résztvevő cégeket a megfelelő színvonalú szolgáltatásra. Sőt, az sincs meghatározva, hogy mit jelent a megfelelő szintű szolgáltatás, ugyanis a hatóságok az ételek vitamin-, kalória-, só- és cukortartalmának határértekékéit sem szablyák meg – hangzott el a Védegylet csütörtöki, közétkeztetésről szóló szakmai fórumán.
„A közétkeztetés régóta kritikus terület Magyarországon, az iskolákban és a kórházakban egyaránt. Ennek egyik oldala, hogy a cégekkel az önkormányzatok rendkívül előnytelen szerződéseket kötnek, másfelől pedig hiányzik a törvényi szabályozás” – hangsúlyozta Sarbu-Simonyi Borbála a Védegylet agrárprogram-vezetője az „Élelmiszer-önrendelkezés a közétkeztetésben” címmel tartott konferencián.
A Védegylet álláspontja szerint a termelőknek és a fogyasztóknak joguk van ahhoz, hogy részt vállaljanak, és ellenőrzést gyakoroljanak saját helyi élelmezési rendszereik fölött, fellépve a nagy cégek és nemzetközi szervezetek esetenként káros befolyásával szemben. A közétkeztetés számos szempontból kiemelt küzdőtér az élelmiszer-önrendelkezésért folytatott küzdelemben.
A közétkeztetés azért is különösen fontos, mert a legkiszolgáltatottabbakat, a betegeket és a gyerekeket érinti. „Az elmúlt hónapokban egyre több megkeresés érkezett hozzánk a közétkeztetéssel kapcsolatban” – mondta Sarbu-Simonyi Borbála. – „Ezért gondoltuk, hogy szükség lenne egy olyan konferenciára, ahol a helyi kezdeményezések résztvevői – önkormányzatok, szülői összefogások – lehetőséget kapnak arra, hogy elmondhassák észrevételeiket, aggályaikat a hatóságok képviselőinek és megvitathassák a lehetséges lépéseket.”
A Mintamenza programmal kapcsolatban Sarbu-Simonyi Borbála elmondta, jó kezdeményezésnek tartja, azonban úgy látja nem kellően hatékony, hiszen a cégeket nem kényszeríti rá a változtatásokra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld
Vonat elé hajtott egy kamion Baján
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;
2024. Május 06. 07:48, hétfő | Belföld
Magyar Péter: ma Magyarországnak szeretetre, békére, az árkok betemetésére van szüksége
2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg
Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során