Hírek
2020. Június 21. 08:21, vasárnap |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Sorsoltak a kézilabdázóknál, az Alba FKC az MTK ellen kezd
Sorsoltak a női kézilabda NBI-ben, vagyis kialakult a 2020/2021-es női NBI-es versenynaptár tervezett menetrendje.
Az Alba Fehérvár KC a magyar bajnokság első fordulójában az MTK vendégeként lép majd pályára, s kezdi meg a szezont. Hazai pályán a megyei rivális Dunaújváros lesz az első ellenfél.
Az időpontok egyelőre csupán tájékoztató jellegűek, a mérkőzések végleges időpontjai további egyeztetéseket követően válnak majd biztossá - írja a fehérvári klub honlapja. Az Alba FKC szeptemberben négy mérkőzést játszik, sorrendben az MTK (idegenben), a Dunaújvárosi KKA (hazai pályán), a Vác (h) és a Siófok (i) lesz Deli Rita csapatának ellenfele. Az első meccs szeptember 6-án, az első hazai találkozó 13-án lesz.
A bajnokság első körében a sorsolás szerint a Győr és az FTC ellen is idegenben játszik az Alba. Ez azt jelenti, hogy a három legerősebb magyar együttes (Győr, Fradi, Siófok) 2021-ben egyaránt látható lesz majd a fehérváriak hazai csarnokában
1. forduló: 2020. szeptember 6.
MTK – Alba Fehérvár KC
2. forduló: 2020.szeptember 13.
Alba Fehérvár KC – Dunaújvárosi KKA
3. forduló: 2020. szeptember 20.
Alba Fehérvár KC – Váci NKSE
4. forduló: 2020. szeptember 27.
Siófok KC – Alba Fehérvár KC
5. forduló: 2020. október 11.
Alba Fehérvár KC – Motherson Mosonmagyaróvár KC
6. forduló: 2020. október 18.
Szent István – Alba Fehérvár KC
7. forduló: 2020. október 25.
Alba Fehérvár KC – Kisvárda
8. forduló: 2020. november 1.
Győri AUDI ETO KC – Alba Fehérvár KC
9. forduló: 2020. november 8.
Alba Fehérvár KC – Békéscsabai NKSE
10. forduló: 2020. november 15.
DVSC Schaeffler – Alba Fehérvár KC
11. forduló: 2020. december 30.
Alba Fehérvár KC – Érd
12. forduló: 2021. január 10.
FTC – Rail Cargo Hungária – Alba Fehérvár KC
13. forduló: 2021. január 17.
Alba Fehérvár KC – Szombathelyi KKA
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
