Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2017. November 20. 17:38, hétfő | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

REKORDER LETT GYOLCSOS FERENC A VASÁRNAPI SÚLYEMELŐ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON

REKORDER LETT GYOLCSOS FERENC A VASÁRNAPI SÚLYEMELŐ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON

105 kilogrammos súlycsoportbanversenyezve, a Fehérvár Rugby Club súlyemelője, az 59 esztendős Gyolcsos Ferenc 9. helyen rangsorolva kvalifikálta magát.

A vasárnap, Budapesten, a BKV csarnokban lebonyolított felnőtt magyar bajnokság küzdelemsorozatába. A székesfehérvári versenyző - több egyéni rekordját is megdöntve - 218 kilogrammos összteljesítményével a 8. helyen végzett, öt kilogrammal megjavítva a saját maga által tartott (masters) országos csúcsot.

Gyolcsos Ferenc első - 90 kilogrammos - szakítása eredményes volt, majd a 97 kilót is sikerrel abszolválta, a 100 kilogrammos szakítás azonban nem sikerült. Lökésben az első fogását 110 kilogrammon, majd a másodikat 115-ön sikeresen teljesítette. A harmadik fogásnál Bakos Károly, súlyemelő szakedző 121 kilogrammra emeltette fel a súlyt, amely, - mint később kiderült - jó döntés volt, hiszen nehezen, de a jelenlévők óriási biztatása közepette ez a gyakorlata is sikerült, így 218 kilogrammos összetett eredményével a 8. helyen végzett, öt kilóval megjavítva a maga által tartott (masters) országos csúcsot. Ezzel a teljesítményével Gyolcsos Ferenc a legidősebb versenyző lett, aki bejutott a súlyemelő felnőtt országos bajnokságba.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.

2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport

Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.

2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport

Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben

Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!

2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót

Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.