Hírek
2018. Március 09. 17:53, péntek |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Profi ökölvívót szerződtetett és új edzőtermet kap a Videoton Box Klub

Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával a klub új edzőterembe költözését, Hegyi Barnabás, profi ökölvívó szerződtetését,
valamint az egyesület és az edzőterem együttműködése által ingyenesen elérhető sportolási lehetőségeket ismertették a Videoton Box Klub vezetői pénteki sajtótájékoztatójukon, a Cutler Fehérvár edzőteremben.
Pletser Ádám, házigazda, egészségtan szakos tanár, a Cutler Fehérvár szakmai vezetője elmondta, annak idején a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolát ért, sajnálatos tűzesetet követően kezdődött kapcsolatuk az önkormányzattal, amikor a testnevelés órák megtartásában segítették ki az intézményt. „A gyerekek szerettek hozzánk járni, így ez a kapcsolat később is megmaradt, a napi testnevelés részeként látogathatják a diákok a konditermet” - mondta el Pletser Ádám, aki hozzátette: „az edzésekhez nyújtott szakmai segítség mellett egészséges életmódra is neveljük a fiatalokat.”
Mészáros Attila a mindennapos testnevelésről szólva elmondta, hogy az nagyon fontos a fiatalok számára, néhány intézménynek viszont infrastrukturális nehézségeket okozhat és ebben megköszönte a Cutler Fehérvár segítségét. „Megállapodást kötöttünk a Videoton Box Klubbal, - akik átmeneti otthonát is az edzőterem biztosítja, - amelynek értelmében a közeljövőben új edzőterembe költözhetnek” - mondta el Székesfehérvár alpolgármestere, aki hozzátette még, hogy a város a közelmúltban ifjúságkutatást végzett, mintegy hatezer fiatal megkérdezésével, több más tényező mellett a sportolásra vonatkozó szokások megismerésének szándékával. „A felmérés eredményei szerint a fiatalok sportolási szokásaiban hangsúlyos szerepet kapnak a konditermek, ezért fontos, hogy tudatosan és egészségesen éljenek a lehetősséggel.” - emelte ki az alpolgármester.
Kiliti Ferenc, a Videoton Box Klub elnöke köszönetet mondott a Székesfehérvár Önkormányzatának, a Cutler Fehérvárnak, valamint személy szerint Mészáros Attilának és Pletser Ádámnak is, majd bejelentette, Hegyi Barnabás, korábbi amatőr magyar bajnok ökölvívó szerződtetését, aki már profiként Őry Lajos, edző vezetésével a továbbiakban a Videoton Box Klub színeiben versenyez. „A felnőtt versenyeztetés mellett egyesületünknek továbbra is van gyerekbox-csoportja, továbbá kezdőknek újat is indítunk, ahová valamennyi, az ökölvíváshoz kedvet érző, 6 és 12 éves kor közötti fehérvári kislányt és kisfiút szeretettel várunk - ingyenes - edzéseinkre.” - tette hozzá Kiliti Ferenc, klubvezető.
Hegyi Barnabás bemutatkozásában elmondta, 24 esztendős, 2016-ban megnyerte a magyar bajnokságot. Tavaly nem sikerült a címvédés, ezüstéremmel zárta a viadalt, amelyet követően úgy határozott, számára eljött a váltás ideje és a profik táborába áll. „Május 11-én lesz az első profi mérkőzésem és nagyon szeretnék az év végére, vagy legkésőbb a jövő esztendő elejéig eljutni odáig, hogy magyar bajnoki címmérkőzést vívhassak.” - jelentette ki Hegyi Barnabás.
Őry Lajos, Hegyi Ádám edzője elmondta, hogy tanítványa már nem ígéretes tehetség, hanem kiforrott ökölvívó. „Elsődleges célunk most az első profi mérkőzés sikeres megvívása.” - hangsúlyozta Őry Lajos, edző. Kiliti Tamás amatőr ökölvívó, - aki a tavalyi esztendőt már végig versenyzéssel és felkészüléssel töltötte - célkitűzése nem változott, számára az év eseménye a december első hetében Budapesten rendezendő Papp László Magyar Ökölvívó Bajnokság, amelyet meg szeretne nyerni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport
Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.
2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport
A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta
Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.
2025. Június 12. 07:33, csütörtök | Sport
Győri-Lukács Viktória a szezon csapatában az EHF-nél
A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC-t erősítő Győri-Lukács Viktória lett a női kézilabdaszezon legjobb jobbszélsője az európai szövetség (EHF) szavazásán.