Hírek
2018. Február 09. 09:17, péntek |
Sport
Forrás: feol.hu
Pénteken a Kecskemét érkezik az Alba Fehérvárhoz
Az Alba Fehérvár kosarasai február 9-én, pénteken este, 18.30-kor a Kecskemétet fogadják a bajnokságban.
A házigazda kék-fehérek remek sorozatot tudnak maguk mögött, kedden este magabiztosan verték a körmendieket az Európa Kupában, így csoportelsőként léptek az egyenes kieséses szakaszba.
Csütörtökön a nemzetközi szövetség illetésekei kisorsolták a nyolcaddöntők párosítását, a két állva maradt magyar gárda a Bajnokok Ligájából búcsúzó csapatok közül kapott ellenfelet. Az Alba a litván Juventus Utenával, a Körmend az olasz Veneziával találkozik a legjobb 16 között. A párharcok első felvonására a magyarországi helyszíneken kerül sor március 7-én, szerdán, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.
– Nem kaptunk neves ellenfelet, ami persze nem jelenti azt, hogy gyengébb csapattal találkozunk az egyenes kieséses szakaszban.

Ahogy a litván csapatok általában, ők is biztosan kemény, szervezett kosárlabdát játszanak. A hazai kosarasok mellett négy amerikaival és egy ukrán játékossal rendelkeznek, mindannyian húzóemberek – közölte Dzunic Branislav tréner.
Csapata pénteken este a KTE együttesét látja vendégül az Alba Regia Sportcsarnokban. A látogatók jó szériában voltak, ám legutóbbi két mérkőzésüket elvesztették; a Pakstól kaptak ki 70-64-re, előzőleg Szegeden, 70-62-re. A tabella 7. helyén várják a fehérvári derbit, a házigazdák a 4. pozícióban tanyáznak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 11:00, péntek | Sport
Premier League - Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
