Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2020. Január 16. 09:38, csütörtök | Helyi
Forrás: fmc.hu

Öt megszűnő OKJ-s képzés

Öt megszűnő OKJ-s képzés

A módosuló szakképzési rendszerben lesznek olyan szakmák, amelyek végleg eltűnnek, de olyanok is, amelyek átalakulnak.

Megváltozott viszonyokra kell számítania annak, aki 2020 szeptemberétől felnőttoktatásban szeretné képezni, átképezni magát: az eddigi több mint 700 OKJ-s képzésből mindössze 174 alapszakma közül választhat a jövőben. A legtöbb képzés az energetikai és elektromossági tanulmányi területen szűnik meg: harminckettőből mindössze négy marad. Egy területen ugyanakkor növekedik tanfolyamok száma, az élelmiszergyártás tizenegy új képzéssel bővül, többek között az élelmiszeripari gépkezelőnek, konzervgyártónak és sörgyártónak is tanulhatunk majd.

Más területen is csökken a tanfolyamok száma, míg a 2019-es Országos Képzési Jegyzékben például még negyvennyolc társadalomtudományi, gazdasági, illetve jogi képzés szerepelt, az új jegyzékben viszont már csak tizenegyet lehet találni.

A megszűnő szakmai képzések többség teljesen eltűnik a listából, de lesz olyan is, amely megtalálható majd más tanulmányi területen, akár összeolvadva egy másik - eddig önállóan működő - szakmával.

Íme öt olyan közismert szakma, amely teljesen eltűnik a választható képzések közül:

Biztosítási tanácsadó

A pénzügy, bank és biztosítás tanulmányi terület nem szerepel már az új jegyzékben, így nem lehet majd biztosítási tanácsadónak tanulni. Ugyanez a sors vár a terület többi szakmájára is, eltűnik a közbeszerzési referens, pénzügyi termékértékesítő, illetve a szakképesített bankreferens is.

Ingatlanközvetítő

Ez a szakma is kikerül az önállóan tanulhatóak közül, ugyanakkor szakemberek szerint az ingatlanos képzések, például a társasházkezelő szakma, 2020 sztárjai lesznek. Utóbbi annak köszönheti sikerét, hogy a törvénymódosítás értelmében a tisztség betöltését a jövőben szigorúan képesítéshez kötik.

Mérlegképes könyvelő

Könyvelés és adózás tanulmányi területen mindössze két szakma marad meg 2020. szeptembere után: ám pénzügyi-számviteli ügyintézőnek és vállalkozási ügyviteli ügyintézőnek is technikumban lehet majd tanulni, érettségi után pedig két év alatt lehet megszerezni ezeket a képesítéseket.

Nevelőszülő
Gyermek- és ifjúságvédelem képzések közül a nevelői szülői mellett több másik szakmai képzés is eltűnik, így nem tanulhatók a jövőben a családsegítő asszisztens és a gyermekotthoni asszisztens néven működő szakmák. Megmarad ugyanakkor a kisgyermekgondozó, -nevelő és a gyermek- és ifjúsági felügyelő képzés.

Lakberendező

2020-tól nem lehet OKJ-s képzésben lakberendezőnek tanulni. Erre a sorsra jutott a vésnök, az arany-, a bronz- és ezüstműves szakma is, illetve a szoboröntő, a díszítő festő és a díszműkovács képzés.

fmc.hu

Címkék: oktatás, szakmák, tanulás

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.