Hírek
2022. November 02. 15:14, szerda |
Helyi
Forrás: fmc.hu
Öt fehérvári posta zár be november közepétől
Több száz postát zárnak be ideiglenesen országszerte takarékossági okokból. Székesfehérváron az intézkedés keretében ideiglenesen öt posta működését szüneteltetik.
A háború és a szankciók, valamint az egész Európát sújtó energiaválság miatt kialakult helyzetben a Magyar Posta is további takarékossági intézkedések bevezetésére kényszerült. A vállalat országszerte ideiglenesen szünetelteti 366 posta működését 210 településen - áll a posta közleményében.
Azokon a településeken, ahol több szolgáltatóhely működik, ott megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják az ügyfeleket, míg azokon a településeken, ahol nincs másik nyitva tartó posta, a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetőek. Ez az intézkedés a postai küldemények házhoz kézbesítését nem érinti, az érintett posták működésének szüneteltetése létszámleépítéssel nem jár, a munkavállalókat a környező postákra helyezik át.
Az ideiglenesen bezáró posták november 11-ig állnak az ügyfelek rendelkezésére. Az érintett települések listája szintén a posta.hu-n megjelent közleményben olvasható. Itt azt írják:
Fehérváron a bezárt szolgáltatási helyeket az alábbi három posta helyettesíti majd:
- az 1-es, a Kossuth utcában
- a 2-es, a Vasútállomás mellett
- a 7-es, a Fehér Palotában
A Kossuth utcai posta hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között, a Kaszap István utcai posta (a Vasútállomás mellett) hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között, a Palotai úti Fehér Palotában lévő posta pedig hétfőn 7-től 19 óráig, keddtől péntekig 8 és 18 óra között, szombaton pedig 8 és 18 óra között lesz nyitva.
Az ügyfeleknek továbbra is a rendelkezésükre áll a Holland fasoron az AUCHAN áruházban és az Aszalvölgyi úti TESCO-ban lévő posta is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
