Hírek
2018. Február 10. 18:48, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Oda az Alba hazai veretlensége,győzött a Kecskemét a Gáz utcában
Hazai pályán játszotta újabb bajnoki meccsét az Alba Fehérvár, az ellenfél a hetedik helyen álló Kecskemét volt.
A jól védekező vendégek ellen akkor tudtak kicsit meglépni a fehérvári kosarasok, amikor beestek a triplák, de szünetig nem dőlt el a meccs. Sőt, az utolsó percig nyílt maradt a csata, a végén pedig a higgadtabb, és a fontos dobásait értékesítő Kecskemét meglepetésre nyerni tudott, elvéve az Alba hazai veretlenségét.
Rendkívül oksárszegényen indult a meccs, a Kecskemét öt támadást is pont nélkül fejezett be, de az Alba sem remekelt. Aztán Dzamicsanyin triplájával mér a vendégeknél volt az előny, akik igen fegyelmezett védekezéssel kihúzták az Alba játékának méregfogát. Lóránt támadólepattanói segítettek, de Dzunicsnak kellett előbb időt kérnie. Jöttek a cserék, Pointer és Mohammed pontokkal szolgálták meg a bizalmat, de utóbbinak gyorsan két személyi hiba is összejött. A vendégek tizennégy ponton tartották az Albát az első negyedben.

Öt fehérvári pontra öt kecskeméti jött válaszul, közben örömteli volt elkönyvelni, hogy Keller Iván és Filipovics Márkó is őrzi jó dobóformáját. Igaz, utóbbi védekezésben lemaradt néhányszor, és a higgadtan játszó vendégek Dramicsanyin tripláival tartották a vezetést. Aztán beindult Simpson, aki a két csapat kecskeméti meccsén 32 pontig jutott, most két hármast vert be, a másodikat faulttal együtt. A többiek is kedvet kaptak, így Kovács, majd Mohammed triplája után tíz lett a különbség. Nem jött zavarba a Kecskemét, türelmesen kijátszott akciókkal faragott a hátrányból szünetig.

A harmadik negyedben nem jöttek úgy a triplák, mint az előzőben, nem is tudott ellépni az Alba. Karahodzicra kijátszott támadásokkal szépen zárkózott a KTE, amely a tűmadólepattanók terén felülmúlta a hazaiakat. Filipovics révén végre jött egy tripla, és nem védekezett rosszul az Alba sem, csak éppen a korábban lűtott erőteljes támadójáték nem ment. Pongó hármasával háromra jött fel a Kecskemét – és egyet még ki is hagyott a negyed végén a vendégek hátvédje.

Alandise Harris egy triplával majd egy egykezes zsákolással késztette időkérésre a Kecskemétet a negyedik negyed elején, azután, hogy egy pontra is feljöttek a vendégek. A kupaktanács jót tett a lila mezeseknek, mert újabb szépen végigvitt figurák után Pongó hármasával átvették a vezetést. Most az Alba kért időt, ez is bejött, mert fordítottak Mohammedék, de egyetlen pillanatig sem tűnt úgy, hogy ez már végleges. Nem is lett, bár Harris újabb hármasa után volt esély nagyobb különbségre. A Kecskemétben Pongó is kintről talált be, az utolsó két perc egálról indult. Deraszimovics kosaraival pedig a győzelem kapujába került a KTE, és a döntő dobásokat elrontó Alba ellen meglepetésre, de megérdemelten meg is nyerte a meccset.
Alba Fehérvár - KTE Duna Aszfalt 75-79 (14-16, 26-18, 15-18, 20-27)
Alba: Kovács Á. 3/3, Simpson 14/12, Harris 12/6, Lóránt p. 13/3, Keller Á. 5/3. Csere: Horton 4, Mohammed 11/3, Pointer 4, Keller I. 3/3, Filipovics 6/6.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport
Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón
Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.
