Hírek
2017. Július 26. 07:24, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Népszerű volt az ingyenes tárlatvezetés - az ország minden részéről jöttek a pompeji kiállításra

Kedden is ingyenes tárlatvezetésekkel várták a látogatókat a Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállításon, a táci Gorsium Szabadtéri Régészeti Parkban.
Az első negyven hely pillanatok alatt betelt, a kiállításra folyamatosan érkeznek a látogatók az ország számos pontjáról. Legközelebb július 26-a és július 28-a között, délelőtt 10 órától lesz lehetőség az ingyenes tárlatvezetésre.
Nem csökken az érdeklődés Gorsiumban a Pompeji kiállítás iránt, ahol a látogatók megismerkedhetnek a katasztrófa miatt néhány óra alatt megsemmisült, egykor virágzó város lakóinak életével, valamint a gladiátorok, közfürdők és ókori bordélyházak világával. Az antik művészet remekei, embernagyságú márvány- és bronzszobrok, gazdagon díszített sisakok, falfreskók, hétköznapi használati eszközök láthatók az izgalmas kiállításon, amelynek különleges, egyben megrázó darabja az a gipszöntvény, amely egy állapotos nő alakját őrizte meg az utókornak.
Az egyedülálló tárlat július 28-ig minden nap tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket. A vezetésekre előzetesen nem kell bejelentkezni, de mivel a terem befogadóképessége korlátozott, így az érkezési sorrendet veszik figyelembe. Gorsiumban kedden délelőtt is sokan éltek a lehetőséggel, hogy közelebbről is megismerkedjenek a pompeji hétköznapokkal. A magánéletet falfestmények, tárgyak idézik meg a látogatóknak és persze a katasztrófa maga, a Vezúv kitörése is látható a falakon.
Pompeji kiállítás - rengetegen voltak az ingyenes tárlatvezetésen
A tárlatvezetésen a látogatók megismerkedhettek a pompeji emberek lakóházainak helyiségeivel, berendezési tárgyaival és étkezési szokásaival is. A ház központja, legfontosabb helyisége az atrium volt, ebben összpontosult a rómaiak otthoni élete. Itt állt az étkezőasztal és a házi tűzhely, a focus is, amelynél nemcsak főztek, hanem áldoztak is a házi isteneknek. A kiállításon látható egy pompeji ház „széfje”, egy gazdagon díszített hatalmas bronz láda is, amit nagy súlya miatt nem lehetett megemelni, így jól szolgálta a család értékeinek őrzését.
A tárlaton épen maradt bronz edényeket és ivókürtöket is láthatunk, amiből a pompejiek vízzel hígítva itták az étkezésekhez a bort, hogy elkerüljék a részegséget és el tudják végezni mindennapi teendőiket, gondozzák a veteményt, halásszanak, vagy katonai feladatokat lássanak el. A tárlatvezetésen elhangzott, hogy abban a korban csak az északi határ felett élő „barbárok” itták tisztán a bort.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.