Hírek
2017. Július 06. 08:53, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Nem létező fehérvári csarnokban lesz MMA harcos az olimpikon birkózó (videó)
Veréb István Fehérváron lesz birkózóból MMA-harcos (Fotó: MTI)
Neves fellépője is lesz szeptemberben Székesfehérváron megrendezésre kerülő Fight Arena 2017 elnevezésű Profi Nemzetközi Küzdősport Gálának. A világ- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes birkózó, Veréb István ketrecharcosként debütál majd.
A rendezvény hivatalos beharangozója szerint MMA, K1 és profi ökölvívó mérkőzésekre is sor kerül majd szeptember 9-én. Az este egyik neves fellépője (MMA-harcosként) az olimpikon birkózó Veréb István lesz, aki a 2013-as budapesti világbajnokságon, illetve a 2014-ben Vantaa-ban rendezett Európa-bajnokságon a szabadfogásúak 84 kg-os súlycsoportjában lett bronzérmes.
A 30. életévét októberben betöltő sportoló tavaly 13. lett a riói olimpián, majd idén az újvidéki kontinenstornán ismét dobogóra állhatott, a 86 kg-osok mezőnyében bronzérmet szerzett. Az MMA-küzdelmének érdekessége, hogy augusztusban Veréb még ott lesz a birkózók párizsi világbajnokságán, majd szeptember elején már a szőnyeg helyett a ketrecben mutathatja meg tudását.
A Fight Arena 2017 beharangozójának készítői azért egy picit jobban is utánajárhattak volna a fehérvári torna helyszínéül szolgáló Alba Regia Sportcsarnoknak, azt ugyanis Vodafone Arénaként promotálják a kisfilmben. Egyrészt ezen a néven soha nem futott a Gáz utcai létesítmény, korábban ugyan valóban viselte a Vodafone Sportcentrum nevet, ám a névadó szponzorral már egy esztendeje megszűnt a szerződés, 2016 óta újra Alba Regia Sportcsarnok a hivatalos név.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 12:00, szombat | Életmód
Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét
2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak
A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
