Hírek
2017. Október 24. 17:41, kedd |
Helyi sport
Forrás: okkfehervar.hu
Negyven éve jutott fel a fehérvári MÁV Előre az NB I-be

Kedden délután ünnepélyes keretek között, a hajdani MÁV Előre több játékosának jelenlétében avatták fel az emléktáblát a Takarodó úti, azóta felújított öltözőépület falán.
Az ünnepségen megjelent Burka Imre, Cs. Horváth Tibor, Fülöp Ferenc, Hartyáni Gábor, Meggyes László, Szabó Gyula, Tóth Lajos, Úr Tibor, valamint a MÁV Előre akkori utánpótlás szakágvezetője, Németh János.
A megemlékezés során elhangzott, hogy 1977. szeptember 3-án játszotta első NB I-es mérkőzését a frissen feljutott csapat. Székesfehérvár azon kevés vidéki városok közé tartozik, amelynek egy időben két élvonalbeli labdarúgó csapata is volt, a Videoton mellett három szezonon át a MÁV Előre is a legjobbak között szerepelt. A bemutatkozó mérkőzést lázas készülődés előzte meg a Takarodó úti sporttelepen, ahol felújították a nézőteret, tizenkétezer szurkoló befogadására téve alkalmassá.
Ugyancsak új volt a hangosítás, a találkozó előtt a Magyar Labdarúgó Szövetség közleményét olvasták be. Nyolcezer néző volt a helyszínen, amikor a Nyíregyháza ellen a székesfehérvári kék-fehér vasutascsapat útjára indította a labdát. A debütálás remekül sikerült, hiszen Sárközi tizenegyesből elért góljával a MÁV Előre 1-0-ra győzött. A következő években számos emlékezetes mérkőzést játszott a csapat, a magyar futball elitje fordult meg a Takarodó úton, és senkinek nem volt könnyű dolga a MÁV ellen. A Ferencvárosnak és a Videotonnak sem mindig sikerült legyőznie a kisebb fehérvári alakulatot, melyben több, a Vidiből érkező, ott nevelkedő játékos szerepelt.
A megemlékezésen a hajdani Takarodó úti mérkőzések kellemes hangulatát idézte fel köszöntő beszédében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Mint mondta, édesapja és bátyja is rendszeres látogató volt a MÁV-pályán, ahol mindig nyugodtan körbesétálhattak a gyerekek is, hiszen itt mindig családias volt a légkör.
A polgármester kiemelte, a sport közösségformáló erejéhez hozzátartozik, hogy ismerni kell a múltat, a város sporttörténelmét. „Át kell adnunk az utódoknak mindazt, amit átéltünk, ami fontos volt számunkra. Most egy olyan helyen állunk, ami fontos volt a fehérváriaknak, itt sporttörténelmet írt egy csapat, akiknek tagjai közül szerencsére sokakat köszönthetünk. Ők fejezetet kaptak a város sporttörténelem könyvében, mi pedig ezt szeretnénk megörökíteni és az utódok számára rögzíteni. Még a MÁV Előre legendás elnöke, Dévényi Tibor kezdeményezte a s porttelep felújítását. Biztos vagyok benne, ő most fentről mosolyog ránk. Amikor a munkálatok elkezdődtek, Rábaközi József, a csapat egykori játékosa kérte, hogy itt dolgozhasson, és hogy a falon egy emléktábla hirdesse a hajdani sportsikert. A tábla gesztus, szimbólum és egyben köszönetnyilvánítás is, amely a ma már ismét szép állapotban lévő sporttelep elődjére és egy remek csapatra emlékeztet” - mondta Cser-Palkovics András.
A kezdeményező Rábaközi József nem tudott megjelenni, de lánya ott volt az emléktábla avatásán. A MÁV Előre korábbi futballistái és a polgármester együtt avatták fel a táblát, Nagy Edit szobrászművész alkotását. Ezután az egykori futballisták a pályára vonultak nosztalgiázni kicsit a régi sikerek helyszínén.
Az eseményen megjelent Mészáros Attila alpolgármester és Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok is. Részt vett a megemlékezésen Szigli István önkormányzati képviselő, aki a MÁV Előre labdarúgó szakosztályának elnökségi tagja volt. Az Önkormányzat anyagi támogatással is hozzájárult, hogy a fehérvári sport egyik jeles eseményét megörökítő tábla létrejöjjön.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra