Hírek
2018. Szeptember 18. 11:12, kedd |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Michael Caruso A Fehérvár AV19 legújabb légiósa
Rutinos hátvéddel bővül a Fehérvár AV19 kerete.
A kanadai hátvéd, Michael Caruso negyedik szezonját kezdi meg az osztrák bázisú bajnokságban, eddig csak ellenfélként járt Fehérváron.
A 30 éves, 188 cm magas és 87 kilogramm súlyú hátvéd az AHL-ben kezdte profi pályafutását, majd a 2012/2013-as szezonban két mérkőzés erejéig az NHL-ben is megfordult. A tengerentúli évek után 2015-ben érkezett Európába, ahol a Dornbirn Bulldogs együttesében három évadot töltött, ahol 173 mérkőzésen lépett pályára és 36 pontot szerzett.
„Reméltem, hogy jön egy olyan lehetőség, hogy az EBEL-ben maradhatok, három évet töltöttem már a ligában és nagyon örülök, hogy Székesfehérváron kezdhetem az új szezont” – mondta Caruso a szerződés aláírását követően. „Pontosan tudom, mit várhatok a ligától és a csapatokról, az elmúlt három szezon után úgy látom, hogy keményen dolgozó együttesek lesznek idén is. Tudom, hogy Fehérváron kiválóak a szurkolók, hangosak és mindig lelkesen biztatják a csapatot.”
A csapat új védője, aki a 2-es számot fogja viselni kék-fehérben, elmondta, hogy feleségével az interneten már feltérképezték a környéket, így a sportszakmai okok mellett ezért is várja, hogy Magyarországra érkezhessen: „Mielőtt aláírtam a szerződést, az interneten sokat nézegettük, milyen is a város, ahol élni fogunk. Eddig évente kétszer jártam Székesfehérváron, tavaly nagyon megtetszett a belváros, a karácsonyi vásár, így alig várom, hogy odaköltözhessünk.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 30. 07:16, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 29. 15:00, hétfő | Sport
Vb-2026 - Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap
2026. Június 27. 06:40, szombat | Sport
Vb-2026 - A franciák simán nyerték a norvégok elleni csoportrangadót
A legutóbb ezüstérmes francia válogatott 4-1-re legyőzte a tartalékosan felálló norvég csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság I csoportjának bostoni mérkőzésén, így elsőként jutott tovább,
