Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2010. Március 12. 08:51, péntek | Helyi
Forrás: Székesfehérvár MJV Hírportál

Megújult a 105 éves szecessziós Árpád-fürdő - nyitás március 25-én

Megújult a 105 éves szecessziós Árpád-fürdő - nyitás március 25-én

Megújult Székesfehérvár 105 éves fürdője; a szecessziós stílusú, kupolás épületet csaknem egymilliárd forintos költséggel, másfél évi munkával felújították, csütörtökön ünnepélyesen megnyitották. A műemléképületen belül

A fürdő leglátványosabb része a török fürdő, amelyben két, mozaikkal kirakott ülőmedence, ülő pezsgőfürdő és központi fürdőmedence várta egykor és várja ma is a 36-38 fokos vízben felüdülni vágyókat. Igazi különlegessége a fürdőnek a mozaikcsempés tepidárium, amely a fehérvári társasági élet egyik színtere lehet, és akár üzleti megbeszéléseknek, céges találkozóknak is helyet adhat. A régi épületben gyógy- és fitneszszolgáltatást, továbbá masszázst is igénybe vehetnek a vendégek. A felújítást a műemlékvédő szakemberek szigorú felügyelete mellett végezték, s mindent, ami a fürdő két évtizedes bezártsága alatt nem ment tönkre, visszaépítettek, helyreállítottak. Hogy ne hiányozzanak a vendégeknek a XXI. századi fürdőkultúra szolgáltatásai sem, a műemlékfürdő mellé emeltek egy új épületet, ahol a szauna, gőzkabin, élményzuhany kapott helyet. Az Árpád-fürdő csaknem két évtizedig zárva volt, 2004-ben vásárolta meg a Készpénz-Invest Kft., üzemeltetője a Förhécz I. Kft. A fürdő különleges időpontban tart nyitva. Március 25-től várja a vendégeket, hétköznaponként 17 órától éjjel 1 óráig, hétvégeken pedig reggeltől késő éjszakáig.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód

Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel

December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.