Hírek
2018. Február 26. 13:32, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Megszorongatták a Magyar Kupa-győztes Szolnokot a MÁV Előre SC röplabdázói
Szoros vereséget szenvedett a bajnokságban ötödik helyen álló, Magyar Kupa-győztes Szolnoktól a MÁV Előre SC az NB I-es férfi röplabda-bajnokság alapszakaszának vasárnapi mérkőzésén.
A mérkőzés első három szettje nagy csatákat hozott, melyek közül az elsőben és a másodikban is a fehérváriak bírták jobban a hajrát, megnyerve az adott játékrészeket. A harmadikban is megvolt az esély a sikerre, ekkorra azonban már az alaposan feljavult a Szolnok, így a végén ők örülhettek. Ezt követően megváltozott a játék képe, a mieink talán fejben is elfáradtak, a vendégek viszont éppen ellenkező utat jártak be, összeszedték magukat. A negyedik és ötödik felvonást is a Magyar Kupa címvédője nyerte, és ezzel a mérkőzést is, 3:2 arányban.
A hazai csapat legtöbb pontot szerző játékosa Németh Zsolt volt, aki egymaga huszonöt ponttal járult hozzá a MÁV teljesítményéhez.
MÁV Előre SC - Szolnoki RA 2:3 (23, 26, -23, -13, -12)
MÁV: Damsits L., Náhol G., Németh Zs., Stefanovics K., Kiss M., Neukum G. Csere: Nagy Á. (liberó), Sziládi D., Balogh P., Batári Cs., Nagy B. Vezetőedző: Németh Ödön.
Németh Ödön, vezetőedző: „Az idegek harcát végül a vendégek nyerték.”
A vasárnap lejátszott 20. fordulóval befejeződött az alapszakasz a MÁV Előre SC röplabdázói számára, a csapat nyolcadik helyen áll a tabellán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Női kosárlabda vb-selejtező - Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Európa-liga - A Ferencváros révén 41 év után lehet újra negyeddöntős magyar csapat
2026. Március 17. 11:00, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.
