Hírek
2010. Március 26. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: Székesfehérvár MJV Hírportál
Megsimogathatod Húsvét hétfőn a HEROSZ állatotthonban is
Évek óta, húsvét után sok megunt, jobb sorsra érdemes nyuszit dobnak ki a város utcáira azok a szülők, akik a kezdeti lelkesedés után hamar rájönnek, hogy a nyuszi tartása is óriási felelősséggel, folyamatos költséggel és persze munk
Reischl Krisztina kisállattenyésztő idén elhatározta, hogy megpróbálja csökkenteni az ilyen esetek számát, és lehetőséget ad arra, hogy aki csak a húsvét örömére venne magához nyuszit, bérelhessen tőle. Ahogy Kriszta mondta, már néhány napja kint vannak az Alba Plázában a mozgólépcső mellett egy standon, és nagy az érdeklődés. Sokan egyszerűen csak tájékozódnak, mivel semmit sem tudnak a nyulak tartásáról. Már ez is óriási segítség állatvédelmi szempontból. Kriszti egyébként egy gyönyörű tájékoztató füzetet is készített, amiben "használati útmutatót " is ad a bérlőknek, ill. az esetleges végleges gazdiknak. Az állatvédelmi törvény változásának is megfelel ez a bérbeadás ilyen módon, hiszen a füzetből, illetve a helyszínen történő beszélgetésből mindenki megtudhatja, hogyan kell tartani ezeket a kedves kis állatokat. Otthon pedig kiderülhet, hogy alkalmasak-e a tartására. Természetesen az lenne a legjobb, ha egyátalán nem vennének ötletszerűen, vagy alkalomhoz kötődően semmiféle állatot magukhoz az emberek, de idáig még nem jutottunk el sajnos.
Aki mégis így gondolkodik már, de a kisgyerekének azért szívesen megadná annak az örömét, hogy a húsvétkor találkozzon igazi nyuszival, annak felkínálja ezt a lehetőséget a HEROSZ Takarodó úti állatotthona. Húsvét hétfőn 14-16 óráig várják szeretettel a kicsiket nyuszi simogatásra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
