Hírek
2020. November 07. 14:30, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Meghosszabbították a Dal 2021 jelentkezési határidejét

Meghosszabbították a határidőt, így november 15. éjfélig még lehet jelentkezni A Dal 2021 című műsorba a www.adal.hu oldalon.
Tizedik alkalommal keresik Magyarország slágerét. A Dal 2021-be olyan, legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet pályázni, amely még nem, vagy legkorábban 2020. március 30. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve hangozhatott el nyilvános előadás keretében - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Iroda pénteken az MTI-vel.
Mint írták, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. dalválasztója a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő magyar nyelvű produkciókat hivatott segíteni. A jubileumi, tizedik évad számos meglepetéssel várja a zenészeket és a nézőket.
A Dal 2021 nyertese többek között lemezfelvétel és videoklip készítésére is lehetőséget kap. Újdonság, hogy jövőre nemcsak a végső győztes, hanem a döntőbe bejutottak közül a zsűri által legjobbnak ítélt négy versenyző is zenei produkciója fejlesztésére fordítható támogatásban részesül. A produkció során akár tíz fő is részt vehet az előadásban.
Ahogy a korábbi években, A Dal győztese a Petőfi Zenei Díj év dala elismerését is megkapja. Több különdíjat is átadnak, amelyek a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is jelentik. Versenyeznek a dalok szövegei és szerzőik is, a nyertes A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója díjat kapja a képernyős zsűritől. 2021-ben is várják a dalok akusztikus feldolgozását, amelyek elhangozhatnak a műsorban és automatikusan részt vesznek az online Akusztik Dalversenyben.
A Dal 2021 Felfedezettje (egyben a Petőfi Zenei Díj Felfedezettje) díjért olyan versenyzőt (előadót vagy együttest) tüntet ki a nemzeti dalválasztó műsor zsűrije, aki/amely A Dal 2021 műsorban debütál, vagy a televíziós műsorban szerepel először nagyobb, országos nyilvánosság előtt, és kiemelkedő teljesítményt nyújt produkciójával.
"
A Dal az egyetlen olyan műsor, amely új magyar könnyűzenei művek megszületéséhez járul hozzá. Az idén jubiláló produkció sikerét bizonyítja, a szerzők évről-évre úgy hozzák nyilvánosságra dalaikat, hogy megfeleljenek a versenykövetelményeknek és szereplői lehessenek a több héten át zajló dalválasztó show-nak. Az elmúlt években annyi nívós pályamű érkezett a felhívásra, hogy A Dal 2021-ben már 40 előadó mutatkozhat be" - idézte a közlemény Medveczky Balázst, a Duna Televízió csatornaigazgatóját.
A jelentkezés és a pályázati feltételek megtalálhatók a www.adal.hu oldalon, amelyen november 15. (vasárnap) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.