Hírek
2017. December 22. 13:35, péntek |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
MANAVIAN BOMBÁI HOZTÁK A GYŐZELMET A VOLÁNNAK AZ INNSBRUCK ELLEN

Korábban mindhárom szezonbéli meccsét elvesztette az Innsbruckkal szemben a Fehérvár AV19.
A negyediken megtört a jég, győzni tudott a Volán, hiába lőttek többet kapura a vendégek az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A különbséget Antonin Manavian jelentette, a francia bekk a harmadik harmadban két távoli lövéssel is bevette a tiroliak kapuját. Győzelmével tapad a középmezőnyre a Fehérvár.
A hétfői, innsbrucki, büntetőkkel elszenvedett vereség már mutatta, hogy közel tud kerülni a szezonban jól teljesítő ellenfeléhez a Volán. Ezt most rögtön a 2. percben igazolta, ekkor Luttinen nem túl erős, de irányt váloztató lövése került Swette kapujába. Többet támadott és lőtt az Innsbruck, de a hazaiak megugrásaiban is benne volt a veszély az első harmadban. Az emberelőny ugyanakkor nem volt a Volán erőssége, fel sem tudtak állni a vendégharmadban Kógerék.
De ez még mindig jobb volt annál, ami a második harmad elején történt: ekkor megint kiállítottak egy innsbruckit, de nemhogy gólt lőtt volna ebből a Fehérvár - nyolc másodperc alatt kapott egyet...Majd újabb előnyök maradtak ki, igaz, legalább felpörgött a csapat és beszorította ellenfelét. Azért Carruthnak is be kellett mutatnia pár nagy védést, hogy maradjon a harmadik harmadig 1-1 az állás.
Úgy tűnt, a záró játékrész elejét megnyomják a tiroliak, most ők voltak emberelőnyben, de jól zárt a Volán. A kezdeti nyomás után pedig váratlanul megkontrázta ellenfelét, és bár Latendresse nem találta el az üres kaput, a korong ennél az akciónál Manavian elé került, aki a kék vonal és a palánk találkozásától hatalmas gólt lőtt a védők között. A francia bekk aztán pár perc múlva a másik oldalról is megismételte ezt, végre kihasználva a sokadik emberelőnyt. A legvégén az Innsbruck még szépített, de többre nem maradt ideje. A szezonban először győzte le Rob Pallin csapatát a Volán.
Fehérvár AV19 - HC Innsbruck 3-2 (1-0, 0-1, 2-1)
Gl.: Manavian (2), Luttinen, illetve Yogan, Spurgeon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Sport
Konferencia-liga: Az első körben kiesett a Felcsút, továbbment a Paks és az ETO
A Paksi FC a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcán, így 2:1-es összesítéssel továbbjutott.