Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Augusztus 15. 18:46, kedd | Helyi
Forrás: mti.hu

Magyarok kenyere - Összeöntötték a magyarországi és a határon túlról származó búzát

Magyarok kenyere - Összeöntötték a magyarországi és a határon túlról származó búzát

A Magyarok Kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról.

- jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát. "Sok helyen még folyik az aratás, ezért az idei felajánlás mennyisége még nem végleges." - tette hozzá.

A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével, és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is a Somogy megyei Nagybajom községben - közölte.

Korinek László elmondta, a kezdeményezés elindításának köszönheti, hogy egyre többen ápolják a magyar nyelvet, hiszen "míg a Magyarok kenyerét eszik, a magyar nyelvet használják".

Hangsúlyozta: a Magyarok Kenyere programért a felvidéki és a Kárpátalján élő magyarság tette a legtöbbet, a kárpátaljai gazdák 83 tonna búzát ajánlottak fel.

  • Az ünnepi kenyérhez szükséges só a székelyföldi Parajdról, a kovász a Baranya-háromszögből, Karancsról, a víz Kárpátaljáról érkezik. Az ünnepi kenyeret Esztergomban szenteli majd meg Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke.

A Magyarok Kenyere program a nemzetben élő lelki erőt és összetartozást szimbolizálja - fogalmazott az ünnepségen a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Kis Miklós Zsolt szerint a 2011-ben útjára indított program küldetése a keresztény nemzettudat erősítése. "A búza az élet és az újjászületés jelképe, ezért a program a Kárpát-medence megmaradását is szimbolizálja." - hangsúlyozta.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke arról beszélt, hogy szombaton a kárpátaljai búza ünnepén vett részt, ahol azt tapasztalta, hogy a gazdák teljes szívvel elkötelezettek a program iránt.

Kiss József Attila Nemeshany független polgármestere azt mondta, hogy Nemeshanynak mindig is nagy szerepe volt a búza őrlésében, ma is két ép és több romos malomépület van a településen.

A Csizmadia malmot, amelyben az ünnepi búzát őrlik, 1907-ben Háry Mihály molnár építtette. A malom 1952-ig üzemelt, akkor államosították és magtárként használták. Az épületet 1972-ben az egykori tulajdonos családja visszavásárolta, 2001-ben felújították, 2003 óta működik malommúzeumként - idézte fel.

Címkék: ünnep, adomány, kenyér

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.