Hírek
2017. Október 27. 05:54, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Különleges Szent László freskókat is bemutattak a Zsolt utcai könyvtárban

"Szent Lászlót ábrázoló freskók Erdélyben - templomok rejtett kincsei” címmel tartott vetített képes előadást Lángi József, restaurátor, csütörtökön, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában.
A megtelt intézményben nemcsak az erdélyi, hanem az egész történeti Magyarország területén fellelhető, a Lovagkirályt ábrázoló alkotásokról is átfogó képet kaphattak az érdeklődők.
„Szent László, a magyarság története során olyan igazodási alap volt, amelyhez a XXI. század embere is méltán keresi a kapcsolódási pontokat. Külön öröm, hogy itt, a Zsolt utcai könyvtárban is megtehetjük ezt, amely egy valódi kis közösségi tér a környéken lakó fiatalok és idősek számára egyaránt.” - fogalmazott köszöntőjében Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka.
Lángi József restaurátor előadása a Zsolt utcai Könyvtárban
„Az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központban dolgozhattam egy negyed századot és a rendszerváltás után felmerült annak az igénye, hogy a határainkon túli műemlékeket is próbáljuk meg felmérni. Volt olyan szerencsém, hogy egy erdélyi kollégával együtt sikerült 354, a történeti Magyarország területén található templomot megvizsgálnunk, felmérnünk és dokumentálnunk. Szent László emlékek nagyobb számban a történeti határvidékeinken találhatók, így a mai Észak-Szlovákiában és Erdélyben. Újabb kutatások igazolták, hogy ezek az ábrázolások az ország középső területein is hasonlóan gyakoriak voltak, de török hódoltság következtében alig maradt olyan középkori templom, amelyben jó állapotú freskók maradhattak volna fenn.” - mondta el előadásában Lángi József, restaurátor. A rendezvény Deák Lajosné önkormányzati képviselő támogatásával valósult meg.
Forrás: szekesfehervar.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.