Hírek
2018. Május 21. 10:04, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Kozma Imre: pünkösd üzenete ma fontosabb, mint valaha

Pünkösd üzenete örökké aktuális, de napjainkban különösen fontos, mert a világ lelkileg kiüresedett
- mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
Hangsúlyozta, hogy a lélek megfogyatkozása nem csupán Európa és Magyarország, hanem az egész világ gondja, lelketlen világban pedig lehetetlen emberként élni. Az élet koordinátái összekuszálódtak, a haladás, a fejlődés hajszolásában az emberiség elfelejtette, hogy ezer lépés előre még egy lépést sem jelent fölfelé - tette hozzá.
Kozma Imre atya szerint Jézus épp azért lett emberré és halt meg, hogy fölemelje az emberiséget, de - mutatott rá - a lélek szerinti élet csak felelős egyéni döntéssel váltható valóra.
A világnak vissza kell kapnia a lelki értékeit, hiszen az egymást gazdagító emberi kapcsolatok, a szeretet, a lemondás, a béke, a nagylelkűség, az öröm értékei lélek nélkül nem létezhetnek - fogalmazott az atya. Megjegyezte, hogy a keresztény értékeknek a demokráciában is helyet kell kapniuk ahhoz, hogy a világ megújulhasson.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.