Hírek
2023. Augusztus 16. 12:20, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Kezdődhet a Kodolányi gimi felújítása és elindul a LED-csere program második üteme

Fehérvár ügyeinek a nyár során is haladniuk kell!
– írja közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András. A polgármester több, a pénteki rendkívüli közgyűlésen napirendre kerülő témát is megemlít, így az átfogó iskolafejlesztési program folytatását a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium, illetve a régi Ybl iskola épületében.
Emellett tárgyal a képviselőtestület többek között a LED-csere program második ütemének meghirdetéséről és a Gáz utcai garázssor rendbetételéről.
A bejegyzés teljes szövege az alábbiakban olvasható.
„Kezdődhet a Kodolányi gimi felújítása!
A Királyi Napok alatt sem áll le a városházi munka, számos fontos döntést fogunk meghozni a heti közgyűlésen és a bizottsági üléseken is!
Talán a legfontosabb, hogy lezárul a Kodolányi gimi és a régi Ybl iskola épületének felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás. Ha a közgyűlés elfogadja az eljárás eredményét, akkor rövid időn belül el is indulhat az átfogó iskolafejlesztés!
Az ingyenes LED-csere program második ütemét fogjuk elindítani, aki az első etapban nem pályázott, október 1. és október 31. között megteheti majd! A ledes fényforrások kiosztására jövő tavasszal kerülhet sor.
Kiírjuk a közbeszerzést a Gáz utcai garázssor felújítására és rendbetételére. A környéken lakók és garázsbérlők régi és jogos elvárása, hogy rendezzük a nagyon leromlott állapotú útburkolatokat, bízom benne, hogy gyorsan elindulhat majd a felújítás.
Remélem, hogy minden ügyben pozitívan dönt a pénteki közgyűlés és az előkészítő bizottságok, hiszen Fehérvár ügyeinek a nyár során is haladniuk kell!
dr. Cser-Palkovics András
polgármester”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.