Hírek
2021. Szeptember 17. 09:28, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Kettőből kettő!
A Ritmus ASE támogatott párosának, a Kiss Ferenc-ifj. Kiss Ferenc párosnak az idei Mitropa győzelmeit jelentik a címben szereplő számok,
ugyanis a Velenje Rallye után a Nova Gorica Rallye-t is behúzta a páros, pedig nem volt eseménytelen és gondtalan a verseny számukra.
Várkonyi Szabolcs csapatvezető:
Kiss Feri idei második versenyét is megnyerte a Mitropa Kupában, ami sokkal bonyolultabb volt, mint ahogy ez hangzik. Első nap a hosszú gyorson fékproblémái voltak, ez az a gyors, ahol a rengeteg kanyar, valamint emelkedő és lejtő miatt már sok párosnak akadtak hasonló problémái, emlékezzünk csak Fogassyék két évvel ezelőtti hatalmas balesetére.
Ezután Feri kicsit óvatosabbra vette, nem akart hasonlóba belefutni. Így is a Mitropa első és az összetett harmadik helyén zárták a napot.

Másnap próbálták a második helyet megcélozni, de a sok kihagyás miatt nem sikerültek jól Feriék beállításai és ezeken a rövid szervizidőkben sajnos nem volt mód változtatni, így belenyugodtak az eredménybe.
Csakhogy ezután, az utolsó előtti gyorson egy ugrató rosszul jött ki, és az út helyett az erdőben kötöttek ki. Ez még a kisebbik baj volt, ezzel nem is vesztettek olyan sokat, de az autón olyan sérülések keletkeztek, ami miatt már csak utcai tempóban lehetett vele haladni. Így visszacsúsztak a hetedik helyre, azonban a Mitropa Kupa győzelmet így is meg tudták tartani, így végül happy end-el végződött a szlovén kaland.

Külön köszönjük a CS-PROCESS kft. kiemelt támogatását ezen a versenyen!
A Ritmus ASE együttműködő partnerei:
Multifilm SFX Kft., CS-Process Kft., Sun&Fun Holidays, Hetech Trend Kft., VPT Caravan, Autóflex Kft., Krisped Kft., Multiprogres B.R. Kft., All4office Kft., Droidx Kft., Sütödetech Kft., Airvent Zrt., ZFW Hortiservice Kft., Villumen Kft., Aqua-Start Kft., Copy and More Kft., CATA, FALMEC.
- Ritmus ASE -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport
Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.
2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0
A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
