Hírek
2018. Február 22. 11:32, csütörtök |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Kétszer is egyenlített, de csak egy pontot szerzett a Znojmo ellen a Volán

Verhető ellenféllel játszott a Fehérvár AV 19 az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban, de az alacsony színvonalú találkozón végül a csehek örülhettek - igaz csak két pontnak.
Persze ez a Volánnak is jól jött volna, mivel így a Bolzano beelőzte őket és a fehérváriak lecsúsztak a negyedik helyre. A meccsen szétlövés döntött, amelyben Sárpátki és Hári sem tudta értékesíteni a büntetőjét.
Negyvennyolc óra alatt kétszer is összecsap az EBEL középszakaszában a Fehérvár AV 19 és a Znojmo. A csata első felvonására az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban került sor. A vendégektől Plihal olyannyira komolyan vette a "csata" titulust, hogy röpke 23 másodperc alatt a büntetőpadon találta magát. Az emberelőnyt nem tudta találatra váltani a Volán, nem úgy a csehek, akik nem sokkal később Yellow Horn gólja révén megszerezték a vezetést - csakúgy, mint tavaly szeptemberben. Azonban még ebben a játékrészben válaszolni tudott a Volán: Erdély Csanád talált be két perccel a vége előtt.
A második harmadban Manavian és LoVecchio került ziccerbe, a válogatottból visszatérő francia hátvéd kapáslövéssel próbálkozott, majd az amerikai is ígéretes helyzetet alakított ki. A játékrész vége előtt kis híján megint vezetést szereztek a csehek, de Corbett a kapuvasra ütötte a korongot.
Vincze kapáslövése volt az első említésre érdemes történés a harmadik harmadban, Lattendresse pedig két csehet talált meg, de a játékvezetők elejét vették a bunyónak. Sárpátki már a kaput veszélyeztette, majd Marek Biro nagy gólt lőtt a kékről, beragasztotta a keresztvas alá a pakkot. Aztán Carruth bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne nőjön tovább a különbség. Ekkor alig birtokolta a korongot a Volán, de két perccel a harmad vége előtt Manavian centerezésébe remekült nyúlt bele LoVecchio és egyenlített.
Jól kezdte a Volán a hosszabbítást, konkrétan kapuvassal. A végjátékban a csehek előtt is adódott egy nagyobb ziccer, de végül szétlövés döntött: Sárpátki és Hári is megcsinálta a cselt, de nem talált be, a csehek viszont egyszer sem hibáztak.
Fehérvár AV 19 - Znojmo 2-3 (1-1, 0-0, 1-1, 0-0) szétlövés után
Gólszerző: Erdély, LoVecchio, ill. Yellow Horn, Biro, Mrazek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Sport
Konferencia-liga: Az első körben kiesett a Felcsút, továbbment a Paks és az ETO
A Paksi FC a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcán, így 2:1-es összesítéssel továbbjutott.