Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2020. Május 27. 10:20, szerda | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Kétgólos hátrányból egyenlített, de nem jutott be a kupadöntőbe a MOL Fehérvár

Kétgólos hátrányból egyenlített, de nem jutott be a kupadöntőbe a MOL Fehérvár

Az idegenben elért 1-1 után a visszavágón hazai pályán hamar hátrányba került a MOL Fehérvár a Mezőkövesd elleni kupa elődöntőben.

Sőt, a második félidő elején megduplázták előnyüket a vendégek, és a hatalmasat hajrázó Vidi erejéből csak egyenlítésre futotta. Így pedig idegenben lőtt több góllal a Mezőkövesd jutott be a Magyar Kupa döntőjébe.

Természetesen ezúttal is zárt kapuk mögött játszottak a csapatok. Pátkai betegség, Funsho taktikai okok miatt került ki a kezdőből a MOL Fehérvárnál, a Mezőkövesd legfontosabb hiányzója pedig az eltiltott vezetőedző, Kuttor Attila volt.

Az egykori Vidi-középpályás persze ott ült a stadionban, az egyébként üres lelátón, és örülhetett a 8. percben. A vendégek ritka mázlis góllal szereztek vezetést: Musliu a saját kapujánál menteni akart egy bal oldali beadás után, de a kapufára fejelt, a labda pedig előbb Zivzivadzére, majd a kapuba pattant. A Fehérvár észak-macedón középhátvédje hamar javíthatott volna, de a másik kapu előtt nagyot mentettek előle a védők. Igaz, közben fejbe is rúgták… A korán szerzett idegenbeli gól után nyugodtan és keményen játszott a Mazőkövesd, a Vidi pedig tanácstalan volt.

A 31. percben Petrjak erős beadásánál Szappanosanak védenie kellett, de lövésnek ezt sem nevezhettük. Zivzivadze ellenben megint helyzetbe került Musliu labdavesztése után, de ellőtte keresztbe a labdát. Nikolics helyzete a 41. percben már megérte volna az említést, hiszen nem sokkal perdített mellé – de lesen volt. A másik oldalon Besirovics szabályos gólt szerezhetett volna, ha lefordulás után nem téveszt kicsit célt. A 45. percben Kovács cselei után Nego lőhetett, de rosszul találta el a labdát. Ez volt az egyetlen valódi Vidi-helyzet az első félidőben, amelyben a szerencsés góllal vezető Mezőkövesd akarata érvényesült inkább.

Szünetben cserélt és háromvédős rendszerre állította át csapatát Joan Carrillo. Lendületesen kezdett a Vidi, az 50. percben meg is lett belőle a lehetőség, Nego lövését spárgázta ki bravúrral Szappanos. Négy perc múlva ellenben a kontrázó Mezőkövesd megduplázta előnyét, Zivzivadze keresztlabdáját Pekár lőtte középen a kapuba. Innentől kezdve három gól kellett volna a Vidinek a továbbjutáshoz… Hodzic ziccerével meg lehetett volna az első, de Szappanos megint nagy bravúrral védett. Nyomott a Fehérvár, és a 63. percben Nego passza után Hodzic szép lövése már utat talált a bal felső sarokba.

A 68. percben Kovácsiknak kellett hatalmasat védenie Meszhi lövésénél. Sorra jöttek a cserék, Carrillo persze támadókat küldött be. Jött Funsho, Milanov, majd Futács is. De nem csatár, hanem védő, Stopira fejelt gólt a 86. percben, vagyis már csak egy hiányzott volna a döntőbe jutáshoz. Ez azonban nem jött össze, Nikolics elől mentettek a végjátékban. Hatalmas mezőnyfölény ellenére nem tudott nyerni a Vidi, így 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal a Mezőkövesd jutott a Magyar Kupa döntőjébe.

Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry FC 2–2 (0–1)

Mol Fehérvár FC: Kovácsik – Fiola (Hodzic, a szünetben), Muszliu, Vinícius (Juhász R., 89.), Stopira – Elek Á. (Futács, 77.), Houri – Nego (Bamgboye, 65.), Kovács I., Petrjak (Milanov, 65.) – Nikolics.
Mezőkövesd: Szappanos – Eperjesi, Karnyicki (Nagy D., 72.), Pillár, Silye – Meszhi – Pekár (Farkas D., 75.), Besirovic, Neszterov, Cseri (Vajda, 65.) – Zivzivadze (Jurina, 72.).
Gólszerző: Hodzic (63.), Stopira (86.), ill. Zivzivadze (8.), Pekár (54.)

Továbbjutott: a Mezőkövesd, 3–3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

szekesfehervar.hu

Címkék: labdarúgás, MOL Vidi

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.