Hírek
2022. November 22. 08:56, kedd |
Helyi
Forrás: fmc.hu
Két korcsolyapálya is nyit Székesfehérváron

A Kori Liget mellett a város egy másik pontján, magánvállalkozó által üzemeltetett pályán is korcsolyázhatnak majd a téli sportok szerelmesei.
Idén is lesz Kori Liget a Zenepavilon körül a Zichy ligetben, melynek építését már elkezdték a Városgondnokság szakemberei.
"Várhatóan december 9-én, pénteken nyit majd a pálya úgy, hogy ezen a napon ingyenes lesz a belépés mindenkinek. A jegyárak négy éve nem változtak a Kori Ligetben, sajnos idén kénytelenek vagyunk emelni" - mondta Patkós Tamás a Városgondnokság létesítmény-üzemeltetési divíziójának helyettes vezetője.
A ligetben idén is lesz korcsolyakölcsönzés a szolgáltatások között, de működik majd értékmegőrző és büfé is. A Kori Liget tanítási napokon 8 és 20 óra között, hétvégén pedig 10 és 20 óra között várja majd a mozogni vágyókat.
Három éves kor alatt ingyenes lesz a belépés. Hétköznaponként a gyerekjegy (3-14 éves) 1000, míg hétvégén 1500 forint lesz. Felnőttek számára hétköznap 1500 forintba kerül majd a belépő, hétvégén 2000 forintba. Lesz családi jegy is, ami 2 felnőtt és 2 gyermek számára biztosítja a belépést, ez hétköznap 4000 forintba kerül, míg hétvégén pedig 5000 forintba. A korcsolya bérlés díja 500 Ft/pár, 24-től 47-es méretig lesznek majd korcsolyák.
Újabb helyszínen nyit korcsolyapálya 2022-ben Székesfehérváron
Idén a Kiskút útján, a Kiskút Tenisz Klub terültén is lesz majd lehetőség korcsolyázni. Az 500 négyzetméteres felületű pálya már itt is készül, és várhatóan december elején megnyitja kapuit.
"Régen teljesen megszokott volt ez, tenisz- és korcsolyaegyletek működtek egyben. De nem ez adta az alapötletet, hanem az energiafelhasználás optimalizálása, hogy az energiát kétszer használjuk fel, hűtés-fűtés formájában, hiszen a fedett teniszcsarnok télen is üzemel" - mondta el Viszló Csaba, a Kiskút Tenisz Klub tulajdonosa.
A korcsolyapálya minden nap 9 órától 19 óráig tart majd nyitva. Lesz korcsolyabérlés és élezés, valamint az itt található étteremnek köszönhetően meleg italok, pizza és lángos.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.