Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2017. Július 10. 16:18, hétfő | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Július végéig lehet még fizetni a régi 2000 és 5000 forintosokkal

Július végéig lehet még fizetni a régi 2000 és 5000 forintosokkal

Július 31-ig lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi, 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat.

Augusztus 1-jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezt követően a kereskedők nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket.

A jegybank korábbi tájékoztatása szerint a régi bankjegyek a bevonást követően, díjmentesen beválthatók minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig - azonos címletű ­- törvényes fizetőeszközre.

Arról is beszámoltak, hogy a 2000 és 5000 forintos bankjegyek cseréje továbbra is kedvező ütemben halad, így május végéig a 2000 forintos bankjegyeknek már 60 százaléka, az 5000 forintos bankjegyeknek pedig közel háromnegyede újakra cserélődött.

A forint bankjegyekre vonatkozó változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról a jegybank honlapjának bankjegy és érme oldalán további információk érhetők el.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.