Hírek
2017. Október 06. 17:00, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Ismét Balaton-kerülő versenyt rendez Fa Nándor, a legendás fehérvári vitorlázó

A MOL Nagydíj 2017 résztvevői számára adott a feladat: egyedül, egy 8 méteres hajóval a leggyorsabban körbevitorlázni a Balatont. A viadal célja a hazai szólóvitorlázás fejlesztése.
A tizenhetedik Balaton-kerülő szóló vitorlásverseny alapítója és rendezője Fa Nándor. Az élő legenda ezúttal nem áll rajthoz, de vízre száll a versenycsúcsot tartó székesfehérvári Varga Lajos, csakúgy, mint a repülő hollandiban immár tizenkétszeres világbajnok Majthényi Szabolcs, valamint a három olimpián is részt vett Ian Ainslie. Szombaton délelőtt tíz órakor összesen húsz hajó rajtol el Balatonfüredről.
- A benevezett vitorlázók és versenyhajóik a 2001-ben alapított versenyszéria és hajó-innovációs folyamat eredményeként idén is izgalmas szólócsatát ígérnek október első hétvégéjére.
Fa Nándor szerint az első kiírás óta hatalmasat fejlődött a mezőny, az indulók fele erre a versenyre fejlesztett hajóval áll rajthoz. "Ehhez a versenyhez kell önbizalom és felkészültség, kell egy jó eszköz - a hajó. Mindez így együtt sem feltétlenül elég ahhoz, hogy valaki eredményes legyen, mert annyira komplex a feladat" - hangsúlyozta Fa Nándor, aki hét éve megnyerte a versenyt, de ezúttal nem áll rajthoz.
Az előrejelzés szerint aránylag szeles, északnyugati front várható a Balatonon. A mezőny a balatonfüredi BAHART mólónál rajtol szombaton tíz órakor, de Tihanynál is érdemes lesz majd a vitorlásokat kémlelni. Ott természetesen kétszer halad el a mezőny - soraiban a székesfehérvári vitorlázóval.
A teljesítendő pálya (katt a nagy mérethez)
A verseny kétszeres győztese, a székesfehérvári Varga Lajos idén is rajthoz áll, a nevéhez fűződik a 13 óra 34 perces versenycsúcs, idén pedig a Keszthely-Kenese versenyen elsőként futott célba.
A tavalyi győztes Keller András - aki egyébként Fa Nándor kötélzetmestere - 19:03 órás erdménnyel futott célba. A szóló Balaton-kerülés részvételi rekordját Fazekas László jegyzi, aki a sorozat egyetlen versenyéről sem hiányzott.
Fa Nándor 2006-ban épített hajójával egy fiatal tehetség Vörös Gábor versenyez az idei Balaton-kerülésen, de rajthoz áll a nemrég tizenkettedik világbajnoki címét szerző repülő hollandis Majthényi Szabolcs is, valamint a három olimpián is részt vevő dél-afrikai Ian Ainslie.
- A Balaton-kerülő Szóló Vitorlásverseny állása, a hajók pillanatnyi helyzete követhető a szolovitorlazas.hu honlapon.
MOL ND 2017 – a tizenhetedik Balaton-kerülő Szóló Vitorlásverseny
Rajt-kikötő: 2017. október 07. szombat, 10:00
Balatonfüredi Yacht Club – a BAHART főmóló mellett
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.