Városlista
2025. november 11, kedd - Márton

Hírek

2012. Július 16. 15:43, hétfő | Kék hírek
Forrás: MTI

Internetes csaló ellen emelt vádat a zalaegerszegi ügyészség

Internetes csaló ellen emelt vádat a zalaegerszegi ügyészség

Csalás miatt vádat emelt a Zalaegerszegi Városi Ügyészség egy nagylaki férfi ellen, aki több mint hetven vevőnek nem szállította le az egyik internetes árverési portálon nekik eladott számítógépeket és fényképezőgépeket.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek hétfőn elmondta: a 34 éves M. Ferenc 2010 októbere óta munkanélküliként internetes kereskedéssel próbált pénzhez jutni. Az egyik aukciós portálon hordozható számítógépeket és digitális fényképezőgépeket hirdetett meg a kiskereskedelmi árnál mintegy 20 százalékkal alacsonyabb áron, két-három hetes szállítási határidővel.
A vevői által bankszámlákra átutalt pénzt a vádlott felvette, majd annak egy részéből szegedi és makói üzletekben megvásárolta az aukción elkelt termékeket, amelyeket postán küldött el a vevőinek. A 20 százalékos negatív árrés miatt, és mert a pénz egy részét a saját céljaira fordította, a férfi egy idő után már nem tudta leszállítani a megrendelt termékek mindegyikét.
A férfi 2011. január végétől már egyáltalán nem tudta teljesíteni a megrendeléseket, mégis folyamatosan jelentette meg a hirdetéseit, és a vevőitől a pénzt is felvette. A vádlott az áru nélkül maradt vásárlók előtt különböző kifogásokkal védekezett, végül azt ígérte, hogy visszafizeti a pénzt, de ezt nem tette meg.
Három hónappal később az aukciós portál üzemeltetője letiltotta a férfi felhasználónevét, aki ezek után élettársa belépési adatait felhasználva folytatta a csalásokat. Miután az ország több pontján is feljelentések érkeztek ellene, 2011 májusában a szegedi rendőrkapitányságon önfeljelentést tett.
A vádirat szerint a nagylaki férfi alig három hónap alatt összesen 71 sértettől együttesen több mint 5,5 millió forintot vett át, mindössze két ember volt, aki egyéb jogi úton végrehajtást kérve visszakapta az átutalt összegeket. A vádlott jellemzően 70-80 ezer forintot kért az árukért, de volt olyan, akitől több mint 300 ezret vett át, vevői az ország minden részéből voltak.
A férfi ellen a Zalaegerszegi Városi Ügyészség 71 rendbeli csalás, valamint számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény miatt emelt vádat.

Címkék: Jog-ügyészség

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen

2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek

Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.

2025. November 02. 08:38, vasárnap | Kék hírek

Halálos lakástűz Téten

Egy nő meghalt a Győr-Moson-Sopron vármegyei Téten, ahol szombaton tűz keletkezett egy családi házban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.