Hírek
2017. Szeptember 04. 15:22, hétfő |
Helyi önkormányzati
Forrás: mti.hu
Ingyenes tankönyvek, béremelés – az induló tanévben mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata
A most induló tanévben mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata: a diákok arra, hogy tanuljanak, a tanárok arra, hogy tanítsanak, az iskolafenntartók pedig a feltételek biztosítására.
Palkovics László oktatási államtitkár kiemelte: a kormány igyekezett a családok terheit csökkenteni tanévkezdés előtt, és ennek érdekében kiterjesztette a tankönyvek ingyenességét kilencedik osztályig. Felidézte, hogy korábban a kormány terveiben az első nyolc évfolyam szerepelt.
Az oktatási államtitkár közölte: a tankönyvek ingyenességére 13 milliárdot fordítanak, ez több mint egymillió diákot, a tanulók 87 százalékát érinti. Hozzátette: az ingyenes étkeztetésben a gyerekek mintegy fele, az óvodások, bölcsődések kilencven százaléka részesül.
Palkovics László szólt arról is, hogy folytatódik a pedagógusok béremelése, a mostani utolsó szakasz 3,4 százalékos növekményt jelent szeptembertől, és ezzel az elemmel 350 milliárddal többet fordítanak erre a célra.
2013 óta átlagosan 50 százalékkal nőttek a bérek - jegyezte meg.
Jelezte: a teljes oktatási rendszerre 2010-hez képest több mint 500 milliárddal fordítanak többet, az iskolák támogatása is nagymértékben nőtt.
Értékelése szerint olyan iskolafelújítási program indult, amely unikális, azt részben uniós, részben költségvetési forrásból finanszírozzák.
Hozzátette: összesen EFOP-forrásból 123 milliárdot költenek az iskolák infrastrukturális fejlesztésére, eszközfejlesztésre.
Kitért arra is, hogy a héten bejelentett közel 81,5 milliárdos pályázati forrásból több mint 500 iskola újul meg, illetve bővül.
Emellett 45 milliárd jut a központi régión kívüli iskolák digitális fejlesztésére, fejlődik az iskolák mobileszköz állománya - sorolta az oktatási államtitkár, aki kitért arra is: 50 ezer pedagógus vehet részt az új tartalmak, eszközök használatát célzó továbbképzésen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Életmód
OTP Ingatlanpont: az ingatlanpiacon lassul, de folytatódik az áremelkedés
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 11:00, péntek | Sport
Premier League - Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
