Hírek
2015. Október 28. 06:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Illegális bevándorlás – a nemzetbiztonság terrorveszélyt is feltárt

Terrorveszélyt is feltártak a magyarországi illegális migrációval összefüggésben az érintett szolgálatok - számoltak be az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, zárt ülése után nyilatkozó képviselők.
A tanácskozáson mások mellett Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK), az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Védelmi Szolgálat képviselői adtak tájékoztatást az aktuális nemzetbiztonsági kérdésekről.
Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke az ülés után elmondta, az illegális migrációval kapcsolatos számsorok, adatok is azt mutatják, hogy "a magyar modell működik". Magyarországnak sikerült mind a saját, mind az unió határait megvédenie - tette hozzá.
Közölte azt is: a TEK vezetőinek tájékoztatása szerint több esetben tártak fel terrorveszélyt, de mind a felderítés, mind az elhárítás dolgozik ez ellen.
Ezt az információt az ülés után megerősítette a testület szocialista elnöke is. Molnár Zsolt mindazonáltal kiemelte: az elhangzott tájékoztatók alapján semmi olyan információ nem áll rendelkezésre, amely Magyarország közvetlen terrorfenyegetettségére utalna. Ugyanakkor - mint hozzátette - vannak olyan információk, amelyek a Magyarországon tartózkodók, illetve az országon átutazók esetleges terrorszervezettel való kapcsolatára utalnak. "Vannak olyan személyek, akiket a hatóságok terrorellenes megelőzéssel kapcsolatban figyelemmel tartanak" - fogalmazott az MSZP-s politikus, hozzátéve: ezzel kapcsolatban a TEK és más szolgálatok végzik a dolgukat és megtesznek mindent Magyarország biztonsága érdekében.
Molnár Zsolt elmondta, az ülésen szóba került a letelepedési kötvény kérdése is. Jelezte, hogy a szolgálatok megerősítették: a magyarországi letelepedési kötvények mögött sem terrorszervezetek, sem más bűnözői csoportok vagy más állami törekvések nem tárhatók fel.
A szolgálatok tájékoztatást adtak továbbá a bizottság tagjainak a Záhonynál történt korrupciós bűncselekményekről, továbbá a migránsok hátrahagyott mobiltelefonjairól is. Molnár Zsolt elmondása szerint azt a tájékoztatást kapták, hogy a vizsgált telefonok az internetről korábban letöltött felvételeket tartalmaztak, a magyar határokon történt eseményekkel nem hozhatók összefüggésbe.
A nemzetbiztonsági bizottságban téma volt az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló kormányzati előterjesztés is. Erről a bizottság ellenzéki elnöke és a kormánypárti alelnök is úgy nyilatkozott: a javaslat alapján az állami szerveknek nem lesz lehetőségük az adatok összekötésére, azok személyiségi jogokat sértő felhasználására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.