Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2018. Január 02. 09:29, kedd | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

IDÉN SEM EMELKEDNEK A PARKOLÓDÍJAK – JANUÁR VÉGÉIG ÉRVÉNYESEK A 2017-ES BÉRLETEK

IDÉN SEM EMELKEDNEK A PARKOLÓDÍJAK – JANUÁR VÉGÉIG ÉRVÉNYESEK A 2017-ES BÉRLETEK

Január 31-ig érvényesek az éves parkolóbérletek Fehérváron, melyek cseréjét már decemberben elkezdte a Városgondnokság parkolási csoportja.

A Szent Vendel utca 17/a alatt található ügyfélszolgálat hétfőn, kedden és csütörtökön 8.00 és 15.30 között, szerdán 8.00 és 18.00 között, pénteken pedig 8.00 és 13.00 között várja az ügyfeleket.

Év elején mintegy hatezer parkolóbérletet cserélnek le Fehérváron, melyből négyezer a lakossági éves bérlet. Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a cserét, mert január végén a tapasztalatok alapján már sokan vannak az ügyfélszolgálaton.

A városban egyébként évek óta nem emelték a parkolás árát és akárcsak 2016-ban és 2017-ben, idén sem emelkedik a parkolási díj a Fehérváron. A lakossági parkolóbérlet továbbra is 3100 Forintba kerül egy évre, amiből lakásonként kettőt lehet igényelni, amennyiben az állandó lakcíme is ott van az ügyfélnek, ahova a bérleteket kívánja kiváltani. Mindössze annyi változás történt, hogy a III-as várakozási övezetben megszűnt az egy bizonyos parkolóra kiválható bérlet, viszont jelentősen csökkent a teljes III-as övezetre kiváltható éves (17.000 Ft.) és havi bérlet (1.700 Ft.) ára.

A lakossági bérletek és az oktatási intézmény melletti várakozásra jogosító kölyökbérletek ugyancsak a Városgondnokság Parkolási csoportjának ügyfélszolgálatán válthatók ki a Szent Vendel u 17/a alatt.

Nyitva tartás:
hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-15.30
szerda: 8.00-18.00-ig
péntek: 8.00-13.00-ig

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója

Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.