Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Július 07. 07:54, péntek | Helyi
Forrás: mti

Hőséggel, zivatarokkal kezdődik a hétvége

Hőséggel, zivatarokkal kezdődik a hétvége

Többfelé heves zivatarokkal kezdődik a hétvége. Ezzel együtt a következő napokban ismét fokozódik a hőség, 34-35 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek.

Veszélyjelzésében a meteorológiai szolgálat ezt írta: az éjszaka első felében főként délnyugaton lehet még zivatar. Egy-egy heves zivatar is előfordulhat, nagyobb valószínűséggel északkeleten, illetve a Dunántúl nyugati, délnyugati felében.

Pénteken eleinte napos időre lehet számítani, majd a déli óráktól több helyen fordul elő zápor, zivatar, helyenként jégeső, felhőszakadás is lehet. Napközben megélénkül, zivatarok környezetében viharossá is fokozódik a szél.

A veszélyjelzés szerint a nap második felében északnyugat felől több hullámban alakulnak ki zivatarok. Heves zivatar is valószínű károkozó szélrohamok, illetve nagyméretű jég kíséretében. Az Északi-középhegység térségében a zivatarokhoz lokálisan nagy mennyiségű eső is társulhat.

A heves zivatarok veszélye miatt három dél-dunánúli megye - Zala, Somogy és Baranya - kivételével az egész országra figyelmeztetést adtak ki péntekre. Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre.

Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12-19, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 28-34 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb, délnyugaton melegebb is lehet.

Szombaton időnként megerősödik a szél. Emellett viszont napos idő valószínű, csak északon lehet helyenként záporeső. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben 29-33 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap napos idő várható. Nyugaton és északon lehet több felhő, és főleg ott alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 14-20, a maximum 31-35 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.