Hírek
2019. Szeptember 30. 10:00, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Hiába a kétgólos előny, pont nélkül maradt a Hydro Fehérvár AV19
A hétvége második meccsén hazai pályán fogadta Graz együttesét a Hydro Fehérvár AV19, és bár húsz perc után már 2-0-ra vezetett Hannu Järvenpää gárdája, végül még a pontszerzés sem jött össze.
Hatodik meccsét játszotta vasárnap délután a Hydro Fehérvár AV19 az EBEL idei kiírásában, az ellenfél pedig a Graz volt a Raktár utcában. Egy esetleges győzelemmel a Volán megelőzte volna vasárnapi riválisát. És az elején úgy tűnt, erre minden esély megvan: Szita Donát góljával a 11-ik percben előnybe került Hannu Järvenpää alakulata. Sőt, még a harmad vége előtt sikerült megduplázni a fórt, Timmins, Lehtonen, Campbell volt a korong útja, utóbbi találata után már 2-0 állt az eredményjelzőn. A második harmadban fordult a kocka: Johansson és Oberkofler is betalált, így a harmadik húsz perc előtt 2-2 volt az állás. A záró harmad elején ismét Oberkofler volt eredményes, de még az utolsó tíz perc megkezdése előtt egyenlített Andrew Sarauer. Az 55-ik percben azonban jött Squires, és belőtte a negyedik grazi gólt, amire már nem volt válasza a hazaiaknak, 4-3-as vereség azt jelenti, pont nélkül zárta a hétvégét a Hydro Fehérvár AV19.
Hydro Fehérvár AV19 – Graz 3-4 (2-0, 0-2, 1-2)
Gólszerzők: Szita, Campbell, Sarauer, illetve Johansson, Oberkofler (2), Squires.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 11:00, péntek | Sport
Premier League - Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
