Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2017. Október 19. 07:06, csütörtök | Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Hazai Alba vereség az Európa-kupa nyitányán

Hazai Alba vereség az Európa-kupa nyitányán

A Bnei Rav-Bariach Herzliya ellen játszotta első csoportmeccsét a FIBA Európa-kupában az Alba Fehérvár.Nem túl pontgazdag első negyed után vezettek Kellerék, a második azonban a vendégeknek sikerült jobban.

Szünet után még vissza tudta venni a vezetést a magyar bajnok, ám a meccs hajrájában sokkal pontosabb volt és megérdemelten nyert a Herzliya, ezzel máris nehéz helyzetbe került az Alba.

Három amerikai és két honosított amerikai – így nézett ki az izraeli csapat kezdő ötöse, ennek megfelelően dinamikusan, sokat egy-egyezve játszottak a vendégek. És jól védekeztek, az Alba csak a harmadik perc végén szerezte első kosarát. Irányító poszton cserélt először Dzunics Braniszlav, ez is mutatta, nem igazán ment a csapat mozgatása Hillnek. Kovács Ákos ellenben gólpasszal nyitott, és mivel a vendégek is rosszul dobtak, a 8. percben átvette a vezetést a Fehérvár. Úgy, hogy akkor még nem szerzett tíz pontot… Markovics és Harris is betörés után volt eredményes, időt kértek a vendégek. Nem sok sikeres akciót jegyezhettünk fel az első negyedben, amely hárompontos Alba-vezetéssel zárult.

Macon embereset bokkolt, Kovács ellenben estében kidobta a labdát a pályáról – folytatódott a hektikus járék. Adiren 2+1-es akciójával egyenlített a Herzliya, a bosnyák, szlovén, román bíróhármas pedig alaposan szétsípolta a meccset. Thames dobta az első izraeli triplát, Hill válaszolt rá, majd, Filipovics zsákolásához adott gólpasszt. Az amerikai irányító elkapta a fonalat, de nem tudott ellépni az Alba a többet büntetőző ellenféltől. A vendégek zónáját Harris dobta át kintről, kár, hogy két egymást követő akció ritkán zárult kosárral. Elnézett lepattanókat büntetett és ismét vezetett a Herzliya, ráadásul az addig pocsékul célzó izraeliek Green révén két triplát is bevágtak. A első félidő végén egy 14-2-es rohammal szinte már elhúztak, de Markovics elképesztő, egykezes, futtából elengedett triplájával legalább a végén közelebb került az Alba.

Az addigi rossz dobószázalékot szépen kozmetikázták a felek szünet után, ment az adok-kapok és tartott az izraeli előny. Egészen Filipovics triplájáig, amit a centertárs, Keller duplája követett. Markovicsra sportszerűtlent fújtak, és a palánk alatti védekezés üresjáratait jól kihasználva ismét fordítottak a vendégek a rengeteg hibát hozó meccsen. Még amikor homályt dobott Green, abból is gólpassz lett, mert nem figyeltek Maconék a labdára és Adrien összeszedte. Rosenberg gyűjtögette a pontokat és amikor Archie is kintről talált be, megint hattal vezetett az izraeli csapat. Időkérés után Harris duplái szépítettek, de hátrányból kezdte a negyedik negyedet az Alba.

Zónázott a magyar bajnok, de gyors labdajáratással és triplával áttörte ezt a Herzliya. Sokkal jobban találták meg az üres helyzeteket a vendégek, ekkor szépen játszva növelték a különbséget kilencre. Kellett Hill triplája és Filipovics duplája – időt kértek az izraeliek. A mezőny legeredményesebbje, Jeff Adrien huszadik és huszonkettedik pontja is a palánk alatt született, hat és fél perccel a vége előtt nyolccal mentek a vendégek. Most Dzunics kért időt. Hiába, pontosabb volt a vendégcsapat, az Alba egyéni próbálkozásai nem jöttek be, ők pedig kijátszották és befejezték akcióikat. Súlyosan pontképtelen volt a záró etapban az Alba, az izraeliek ellenben ekkor játszottak a legjobban. A Herzliya győzelme azt jelenti, hogy a következő két meccsét is hazai pályán játszó Alba nehéz helyzetbe került, mert idegenben kellene megszereznie az itthon elvesztett pontokat, miközben változatlanul tartalékos a kerete.

Alba Fehérvár – Bnei Rav-Bariach Herzliya (15-12, 24-30, 22-22, 13-29)
Alba: Hill 13/6, Markovics 11/3, Harris 11/3, Filipovics 14/6, Keller Á. 12.
Csere: Kovács Á. 3, Macon 6, Keller I., Brbaklics 2

Forrás: szekesfehervar.hu
Fotók: Simon Erika

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód

Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra

A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.

2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport

Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.